Az MVM Sportegyesület rendezésében került sor 2014. július 19-20. között az MVM 470-es ranglistaverseny, 49er Grand Prix megvalósítására a balatonfüredi Koloska Kikötőben.

A versenyre tíz 470-es és négy 49er hajóegység nevezett.

Az első versenynapon az időjárási viszonyok sajnos nem kedveztek a versenyrendezésnek, hiszen kánikula, egész nap szélcsend, néha csupán 2-3 csomóra erősödő szél jellemezte a napot, így a versenyrendezőség egész napos parti halasztást rendelt.

A szombat este azonban jó hangulatban telt, az MVM Sportegyesület közös vacsorát biztosított a versenyzőknek a Koloska kikötőben.

A másnap reggel sem kecsegtetett túl sok jóval, azonban a türelmes várakozás meghozta a gyümölcsét. Késő délután erősödni kezdett a szél, így Sipos Máté versenyrendező úgy döntött, itt az idő, kiviszi a csapatot. Az első futamot sikerült 6-8 csomós szélben elrajtoltatni, azonban a szélerő fokozatosan csökkent a versenypálya területén, így a versenyrendezőség jobbnak látta lefújni a futamot. Ekkorra azonban már megérkezett a nagyon várt déli szél, így a legmegfelelőbb versenyterületet kiválasztva, a szelet követve új pálya került kitűzésre. Ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen a szél végig 7-11 csomó között fújt, tökéletes versenykörülményeket biztosítva.

Ennek köszönhetően a délután folyamán a 470-es hajóosztálynak végül három, a 49er hajóosztálynak négy gyönyörű és látványos futamot sikerült megrendezni. A Versenykiírás szerint az utolsó versenynapon 15.00 óra után nem lehetett figyelmeztető jelzést adni. Sipos Máté versenyrendező, a versenyből a maximumot kihozva, a 49er hajóosztály harmadik futamnak befutója után (az utolsó hajó 14.51-kor futott be), a versenynapot megkoronázva, pár perccel a határidő előtt bevállalta még a negyedik futamot is, amely szintén remek szélviszonyok mellett tudott lefutni a 49er hajóosztály versenyzőinek nagy örömére.

A Böröcz Bence vezetésével működő Versenybíróság a futamok során a vízen szemlélte az eseményeket és ellenőrizte a sportszerű versenyzést, óvás egyetlen futam kapcsán sem érkezett.

A szombati parti halasztás és reménytelen időjárás ellenére tehát a regatta remek befejezéssel zárult!

Az összesített eredmények alapján a 470-es hajóosztályban az SVE színeiben induló Gyapjas Balázs-Péch Lóránt kettős egyik futamban sem talált legyőzőre, így 1. helyen zárta a ranglistaversenyt. Második helyen Huber Lél-Kiska László (BYC/Kereked) végzett, akik az utolsó futamban szerzett 7 helyezésüktől eltekintve az első két futamban is másodikként szelték át a célvonalat. Harmadik helyen Margitics Botond és Serke Áron kettőse (BS-Fűzfő-BYC) zárta a versenyt.

A 49er nem túl nagy mezőnyében nagy küzdelem folyt az elsőségért, amelyet végül két futamgyőzelemmel, egy második és harmadik hellyel a BYC színeiben induló Cserép Csongor-Cserép Csaba kettős szerzett meg.  Második helyen a BYC/TVSK színekben induló Szamódy Tamás-Szamódy Balázs kettős végzett, akik szintén két futamgyőzelmet, valamint két harmadik helyezést szerezve kerültek a dobogó második fokára. A harmadik helyezésért járó díjat a szintén BYC-es Vígh Tamás-Balogh András páros vehette át.

A díjazottak Kutassy László egyedi kivitelezésű plakettjeit és érmeit vehették át, e mellett az első helyezett csapatok további díjazásban részesültek a Dockyard jóvoltából. A díjak átadásában az MVM Sportegyesület egyik kiemelt támogatója a TÜV Rheinland Intercert Kft. képviselője, Harangozó Ferenc közreműködött.


Az MVM Sportegyesület köszöni valamennyi versenyző részvételét, sportszerű küzdelmét és gratulál a díjazottaknak!


VÉGEREDMÉNY


Fotó: Cserta Gábor