Immár 4. alkalommal a Tihanyi Hajós Egylet saját körzetében (a félsziget mind a két oldala) rendezi a Finn Masters European Cup versenyt.

Időpont  szeptember 10-től 14-ig. A verseny honlapja a

http://finnmastersec.org/

, ahol egyben nevezni is lehet. A megelőző  évek versenyei alapján, amelyek nagyon jól sikerültek, bíztatok minden magát valamire tartó 40 évesnél idősebb finn dinghy versenyzőt, hogy jöjjön. Bizonyíték, hogy például az orosz sporttársaink  annyira megszerették 2013-ban a versenyt,  néhány árbocnyi veszteségük ellenére, hogy idén is sokan jönnek közülük. Bizonyára abban a reményben is, hogy olyan kiváló szélviszonyok lesznek mint tavaly. Az a vendéglátás pedig, amit a THE a külső támogatók  segítségével nyújtott, az szinte még verseny nélkül is megérte volna a részvételt.

Ha  van kedvetek és időtök, csak esetleg egyéb lehetőség hiányzik, szerintem forduljatok Sipos Péterhez, Rutai Andreához illetve Beliczay Mártonhoz, bizonyosan a kedvből lehetőséget teremtenek és Ti is részesei lehettek annak az  50 főnél nagyobb mezőnynek, amelynek már jó néhány világmenő is részese volt eddig. Most esetleg elkaphatjátok őket (nekem egyszer sikerült – nagy élmény).