augusztusi Optimistes bevetés a Garda-tavon

Két versenyt egy csapásra – ez volt a mottója Optimisteseink augusztusi Garda-tavi turnéjának. A srácok augusztus 10-én vágtak neki az utazásnak. A buszban töltött és átszunyókált transzportot követően 11-én már a torbolei vizeken siklottak a hajók.



A magyar Optimisteseket a Spartacus Vitorlás Egylet színeiben  – Török Péter edző vezetésével  – Argay Bence, De Jonghe Arthur, Erőss Loránd, Héjja Marcell, Jeney Máté, Kocsis Bálint, Kozma Gergő, Lászlófy Ábel, Lászlófy Levente és  Ralovich Dávid képviselte.

Az Ora Cup Ora-ra (a második versenyre) – Majtényi Zsombor edzővel – megérkezett a Yacht Klub Agárd színeiben Bihary Ádám, Hevesi Marcell, Kovács Dominik,  ifj. Majtényi Zsombor és Virág Balázs is.

Augusztus 13-án kezdődött az első verseny, a Trofeo 4 Laghi, amelyen az Optimist mellett az O’pen Bic és a 420-as hajóosztály versenyzői is indultak. A szokásos gardai szelek cserben hagyni látszottak a rendezőket (és persze elsősorban a versenyzőket), de egy kora reggelre hozott rajttal sikerült az ifiknek négy, a serdülőknek három remek futamot lebonyolítani.

Az ifiknél a dobogóra két magyar is felállhatott: De Jonghe Arthur az ezüst, Lászlófy Ábel a bronzérmet hozta haza. A hetvenegy ifi versenyzőből Erőss Loránd a 10., Lászlófy Levente a 16., Ralovich Dávid a 35., Héjja Marcell a 38. helyen végezett. Ezen a versenyen hetvenegy ifjúági korcsoportú vitorlázó indult.

A serdülő mezőnyben Jeney Máté a szintén éremmel jutalmazott 4. helyet szerezte meg. Kozma Gergő a 19., Argay Bence a 28. lett a negyvenkettő serdülőt felvonultató mezőnyben.



Augusztus 15-ére – villámgyors molinó és egyéb installációcserét követően – az arco-i klub az Ora Cup Ora nevű Optimistes verseny színhelyévé változott. A regattán összesen százhatvan ópés állt rajthoz.

Az Ora talán a leghíresebb Garda-tavi szél, amely délről fúj. Általában akkor,vagy kicsivel azután kezdődik, amikor a Pelér (az északi szél) leáll. Erre általában dél és fél kettő között kerül sor. A Garda-tavi szeleknek persze komoly irodalma van, de legjobb ismerői azok a helyi nagyszakállú bácsikák, akikkel itt-ott találkozhatunk a kikötők környékén.

Az ifiknek a három napos versenyen öt futamot követően medal-race; a serdülőknek összesen hat futam került megrendezésre. Ezen a versenyen is szükség volt kora reggelre előrehozott rajtra, hogy a reggeli északiban biztosan lemenjenek a futamok.

A magyar ópésok már egész jól „tudják a Garda-tavat” és ez az eredményeken is meglátszott. Az ifiknél De Jonghe Arthur a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Lászlófy Ábel a szintén díjazott 5. helyen végzett.

Lászlófy Levente a 11., Héjja Marcell a 14., Erőss Lóri a 20., Kocsis Bálint a 23., Kovács Dominik a 45. lett az arany csoportban.

Az ezüst csoportban Ralovich Dávid a 15., Bihary Ádám a 25., Virág Balázs a 32., Hevesi Marcell a 40. helyen végzett.

A serdülőknél Jeney Máté beadta a mattot: két futamgyőzelmével magabiztosan végzett az első helyen. Argay Bence a 19., Kozma Gergő a 25. lett a hatvannyolc fős serdülő mezőnyben.

A helyzet az, hogy a magyar Optimisteseket immár egészen biztosan jegyzik a nemzetközi vizeken. Szép volt fiúk!



Az Optimistesek következő megmérettetése a Balatonfűzfőn megrendezendő és egy hétig tartó Országos Bajnokság lesz. Az Optimist OB-re a Cadet hajóosztály bajnokságával közösen kerül sor. (A Cadetosok válogatottja jelenleg az angliai Weymouthban a Cadet Világbajnokságon vesz részt.)

Az Optimist és Cadet  Országos Bajnokság hírei folyamatosan frissítve lesznek a Facebook-on:

https://www.facebook.com/optimistandcadetOB2014