Conrad Colman hajónaplója, 2015. március 2.

Sosem térhettünk volna jobbkor vissza a tengerre. Bluff elhagyása után az első éjszaka nyugodt volt, olyan idegesítően nyugodt, ami a spanyol rajt utáni rémálomra emlékeztetett bennünket, aztán kelet felé préseltünk 30 csomóban. Az átlagsebességünk az elmúlt 10 órában 18,4 csomó volt, és amint kiérünk ebből a frontból, már le is tudtuk a Csendes-óceán negyedét egyetlen hosszú hétvége alatt. Jó lenne, ha lenne a közelben hajó, hogy összemérhessük ezt a remek eredményt, mert jellemzően csak az élen állóknak vannak 18 csomós átlagaik.

A kereskedelmi kikötő színei és hangjai után arra számítottam, hogy a déli óceánok szürkeségének ötven árnyalatába térünk vissza, de erős napsütéssel, kék éggel és a fedélzet felett fehéren szikrázó vízeséssel áldott meg minket az időjárás. Mivel a fröcskölés intenzív, a szél erős és kifújt, a vitorlatervünk nem változott az elmúlt 24 órában, így jól aludtunk a megszokott négy órák alatt, én pedig a francia tudásomat csiszolgatom.

Emlékszem egy középiskolai barátom kétségbeesésére, miután megkapta az újabb házi feladatot, amint a könyörtelen Monsieur Deutreu javított tele a piros tintájával. Olyan komolysággal végezte a munkáját, mint akit a Francia Speciális Haderő nyelvészeti százada bízott meg, hogy megríkatottt középiskolásokkal védje a francia nyelv szentségét. Most a digitális Deutreau dirigál, mert egy olyan iPad alkalmazást használok, ami segít csiszolni a franciámon, amíg vitorlázom. 2008 végén érkeztem Franciaországba, és gőzöm sem volt, hogy fejezzem ki magam. Aztán egy Mini 6,50-ben kötöttem ki, ahol megtanultam a vitorlázás alapszavait, a számokat, a szélirányokat és a káromkodásokat. 2009 végére befejeztem az első szóló transzatlanti versenyemet, és teljesen jártas voltam a francia nyelvben, de csak az említett témakörökben. Apránként majdnem folyékonyan beszéltem, de az írásbeli tudással még voltak gondok. Szembesültem a valósággal, amikor az új ragozási alkalmazás tíz kérdés után azt mondta, hogy kezdő vagyok, és az alapvető igeidőkkel kellett kezdenem. Sajnos meg is változtattam a beállításokat, hogy a lehető legegyszerűbb legyen. Deutreau visszavág!

Gyerekkoromban magával ragadott Thor Herredahl Kon Tiki expedíciója, mert imádtam az aktív antropológia elméletét. Röviden elmagyarázva: ő azt gondolta, hogy a Polinéz szigetvilágot balsafa tutajokon érkező latin-amerikai emberek népesítették be. Emiatt aztán épített egy tutajt Peruban, felrakta rá néhány norvég és svéd haverját, és sikeresen átkelt a Csendes-óceánon, persze közben a naptól csúnyán leégett, és beteg lett a repülőhalaktól. A DNS vizsgálatok és a archeológiai leletek megcáfolták (fantasztikus összefoglaló Yuval Noah Harari friss bestseller „Sapiens” című könyvében), de akkor is értékelnünk kell az elköteleződését az elmélete iránt. Emiatt nevezem a mindenkori autopilotot Kon Tiki egyik legénysége után Knut-nak, mert tetszik a kérges szakállú svéd tengerész gondolata, aki vigyáz a dolgokra, amíg én alszom.

Nándor viszont mindig Mr. Banes-nak hívja az autopilotot, egy sofőr után, akit valamilyen angol tv drámában látott 30 évvel ezelőtt. A jóindulatú barreur-be (kormányos franciául) vetett hitünk történelmi előzményekkel rendelkezik. 1898-ban Jushua Slocum volt az első, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet (3 év alatt). A hihetetlen utazása során három napos magas láz ütötte le a lábáról, majdnem meghalt, és egy hűséges kormányost hallucinált a hajóra, aki átvitorlázott vele a viharon.

Szóval engedjétek meg, hogy Conraddal, a franciául beszélő kiwi-amerikaival, Nándorral, a magyar hajóépítővel, Mr. Deutreau-val, Mr. Banes-szal és a napégette Knut-tal a Spirit of Hungary fedélzetén együtt keljünk át a Csendes-óceánon. Ennyi emberrel a fedélzeten nem csoda, ha párolognak az élelmiszer-készleteink.


Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/crowded-house-at-sea/