4 magyar egység is úgy gondolta a magyar Melges mezőnyből, hogy elég a „téli álomból”, elég a szürke munkás vagy tanulós hétköznapokból, elég a konditerem ablaktalan „izzadságszagából”…


Portoroz

Március utolsó hétvégéje

2015 első Melges 24 versenye

European Sailing Series első forduló

4 magyar egység is úgy gondolta a magyar Melges mezőnyből, hogy elég a „téli álomból”, elég a szürke munkás vagy tanulós hétköznapokból, elég a konditerem ablaktalan „izzadságszagából”… ideje útra kelni és vízre tenni a hajót. Ha már a Balaton erre még nem a legideálisabb, hát üljünk autóba és irány a Szlovén tengerpart mivel március utolsó hétvégéjén ott rendezik meg a 2015-ös Európa Kupasorozat első állomását a Melges 24-nek.

Kellemes tavaszi idő fogadta a 22 csapatot 10 országból… köztük a 2014-es Melges 24 Magyar Bajnokság második, harmadik, negyedik helyezettjét, az FGF Sailing Team-et Földvárról, a Jedi Businesst Csopakról, Ponentét Balatonfüredről valamint a Nondireami nevű hajót Pomucz Tamással a kormánynál Siófokról.



A csütörtök majdnem minden csapatnak a hajó összerakásáról és némi edzésről szólt a kellemes napsütésben.

Pénteken már nem a legkedvesebb arcát mutatta az időjárás… ömlő eső, 10 fok és 25 csomós Bóra.

A tömör, lényegre törő, de kedves megnyitó és kormányos értekezlet után egy óra csúszással mentek a csapatok a vízre ahol 3 futam várt a „fázó harcosokra”.

A legesélyesebb hajó az AUDI TRON Riccardo Simoneschi-vel a kormányánál nem sok esélyt hagyott a többieknek… 3 futamgyőzelemmel kezdtek. A magyar hajók közöl a földvári fiúk Bakóczy Robi „vezényletével” 8-on belüli helyekkel a nagyon előkelő 4. helyen várták a folytatást összetettben és az „amatőr” kategóriában pedig rögtön az élre törtek. Czégai Petiék első napja – még az év eleji formának betudhatóan – nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, de nem csüggedtek. Csoltó Ákos–ék is keresték még a helyüket, de volt 10 en belüli helyük is. Pomucz Tomiék is nagy elánnal küzdöttek, de végig sebesség problémákra panaszkodtak és keresték a hajóbeállítást.



Második nap sokkal fényesebben indult… kisütött a nap… felmelegedett a levegő, viszont legyengült a szél. Az első futamot még északiban… le is lőtte a rendezőség, majd kis várakozás után megjött a sea breez kellemes 10 csomóval ami 4 futamra volt elég. Az FGF csapata egy elrontott futamot leszámítva „hozta a formáját” szép vitorlázással megőrizték első helyüket a Pro Am kategóriában. Czégai Petiék is belejöttek és nem mentek már 10 en kívüli helyeket. Csoltó Ákosék egy fekete zászlós korai rajt miatt elvesztették a lehetőségét a jó szereplésnek… elkezdtek viszont nyugodtan vitorlázni.

Ezen a napon az Audi-t egy Osztrák és egy Norvég hajón kívül nem tudta más megszorítani… mind a két csapat nyert 1-1 futamot.



Az utolsó napra 4-8 csomót ígért az előre jelzés… ami be is jött. Némi parti halasztás után azért vízre vitte a rendezőség a csapatokat ahol egy 4-6 csomós gyenge szeles futamot tudtak már csak tartani. Maradt magyar vonatkozású jó hír mára is… Csoltó Ákosék higgadt vitorlázással megnyerték az utolsó futamot a végig a „nyakukban loholó” Simoneschi-ék előtt. Robiék 8., Petiék 9.-ek lettek és bebiztosították helyüket az 5. és 8. helyen abszolútban… Robiék ezen felül az első helyüket Pro Am kategóriában. Gratulálunk… Szép munka volt fiúk!

Eredmények:


http://melges24.com/sites/default/files/page-images/melges-24-european-sailing-series-portoroz-results-day-3.pdf

Elmondható az egész versenyről a profi szervezés… az odaadó munkája a „helyi erőknek” és a végig „uralkodó” jó kedv mind a szervezők mind a csapatok részéről.



Ennek a kupasorozatnak a következő állomásának a BYC ad otthont Balatonfüreden május elején, ahová legalább ennyi külföldi egységet várnak a szervezők… akik ígérik jó versenyt fognak csinálni.


A magyar fiúk egyöntetűen állítják, hogy kevés élvezetesebb hajó van ebben a méretben és kevés az ilyen profi színvonal mind rendezésben, mind versenyzésben. Nagyon sokat lehet tanulni egy ilyen rövid 3 nap alatt is. Aki kedvet kap, vagy kérdése van, keresse a Magyar Melges 24 Osztályt ahol segítenek akár hajóvásárlásban, akár hajó bérlésben, akár csapatba kerülésben.