2015. április 17-19. között Agárdon 3 nap alatt 5 hajóosztályban 8 futammal és 142 versenyzővel lezajlott az év első hazai ifjúsági ranglista-versenye.


Ha egy ifjú focista nem tudja elsorolni az Aranycsapat tagjait, az edzője hazaküldi, hogy tanulja meg. Egy sportág utánpótlásához ugyanis nemcsak sporteszközök, infrastruktúra és ifjú sportolók kellenek, de azt is fontos ismerniük a fiataloknak, kiknek a nyomdokában járnak, játszanak, vagy jelen esetben vitorláznak.

Az éves ranglista meghatározásán túl ezt a célt is szolgálja a Yacht Klub Agárd évek óta megrendezésre kerülő szezonindító versenye, ahol az egykori neves ifjúsági nevelőedzőre, Majthényi Zsomborra emlékezve mérik össze képességeiket a fiatal versenyzők a Velencei-tó vízén.

Idén remek körülmények között, három nap alatt nyolc futamot teljesítve dönthették el az utánpótlás versenyzői az év első hazai ifjúsági ranglista-versenyén, hogy ki is kezdte jobban a szezont.

Pénteken enyhe időben, változó szélviszonyok mellett három futamot, szombaton zordabb időjárásban és élénkebb-erősebb szélben újabb három futamot, míg vasárnap csendesebb vizeken, napos időben még két futamot futhattak az öt hajóosztály versenyző egységei. A pálya — Agárdon első alkalommal — trapéz pálya volt, a szél pénteken nyugatias, majd északi-nyugatira forduló, szombaton és vasárnap észak-nyugati volt.

A versenyen 142 versenyző indult 5 csoportban: 420, Laser Radial, Laser 4.7, Cadet és Optimist hajóosztályban, amelyek a hazai utánpótlás egészét lefedik.

A 420-as hajóosztályban, amelyben 12 egység indult, a mezőny eleje és második fele között időnként komoly különbség alakult ki. A győzelmet végül a Takácsy Lilla – Varga Zsófia páros (SVE) szerezte meg a futamok felét megnyerve, második a Szilasi Fábián – Wolf Szabolcs egység (Kereked) lett, míg a harmadik helyen Kardos Szabolcs – Rácz Levente (THE) végeztek.

Laser Radial hajóosztályban, amelyben 18-an indultak, szintén női győztest ünnepelhettünk: Hirschler Rebeka (SÉP) meggyőző fölénnyel, öt futamgyőzelemmel nyert Tóth Levente (MVM) és Scharf Máté (BYC) előtt, míg a legeredményesebb U17 versenyző az összetett 6. helyén végzett Domokos Dávid (THE-YKA) lett, Józsa-Kovács Attilát (DSCH) és Jámbor Attilát (BYC) megelőzve.

A 25 egységet felvonultató Laser 4.7 hajóosztályban szoros volt a küzdelem, az összetett még az utolsó napon is változott. A versenyt Ujváry Dénes (MVM-ASE) nyerte meg 3 pontos előnnyel Tenke Áron (SVE) és további 4 pont előnnyel Veisse Zoltán (MVM) előtt, míg U16-ban az összetett 5. helyét elért Erőss Loránd (SVE) végzett az élen második helyezett klubtársa Argay Balázs és a bronzérmes Rácz Bence (MVM) előtt. A legeredményesebb női versenyző az összetett 6. helyre befutó Róka Bianka (BYC) lett.

A sajnálatosan megfogyatkozott Cadet hajóosztályban háziversenyen öt THE-s egység versenyzett. Közülük a győzelmet a Szűcs Ábel – Szűcs Benedek páros szerezte meg a Mohácsi Marcell – Juhász Erik és a Bánszky Botond – Batiz Ábel párosokat megelőzve.

A verseny legnépesebb, 65 hajóból álló mezőnyében, az Optimist hajóosztályban az összetett és egyben az ifjúsági korcsoport győzelmét vita nélkül Arthur De Jonghe (SVE) vívta ki klubtársai, Lászlóffy Ábel és Pavlik András előtt. A serdülők között ugyancsak klubtársuk, az összetett negyedik helyén végző Jeney Máté végzett Szabó Ronit (Kereked) és Bányay Attilát (SVE) megelőzve.

A verseny támogatóinak (a klub mellett Magyar Vitorlás Szövetség, belight, Mitsubishi Motors,

ugyismegveszel.hu

, Alpesi Club – Rip Curl)  is köszönhető díjakat a verseny névadójának fia, a THE-YKA edzője és egyben a verseny rendezője Majthényi Zsombor adta át.

Reméljük, az évad ehhez a remek kezdethez hasonló időjárásban és széviszonyok között folytatódik. Viszlát jövőre ugyanitt, Agárdon a Majthényi Zsombor Emlékversenyen, — reméljük, még több fiatal vitorlázóval!