, avagy hogyan versenyezzünk kicsit másképpen

Adva van, talán a két legelhivatottabb, legösszetartóbb one design nagyhajós osztály a Balatonon a J24-esek és a Melges24-esek, két lelkes osztálykapitány, két – a versenyvitorlázás felé elhivatott – Club (BYC és MVM SE), egy profi rendezőgárda (Fluck Benedek vezetésével), valamint sok-sok elszánt vitorlázó.

Első körben jól hangzik, ugye?

Történt ugyanis, hogy a Magyar J24-es hajóosztály elnyerte a 2017-es EB rendezés jogát, ami nem kis dolog. Azt mondták, ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen. Legyenek – a következő 3 évben – ugyanakkor, ugyanott nívós versenyek, egy tavasszal és egy ősszel, hogy mindenki fel tudjon készülni rendesen. Ehhez „csatlakozott be” a Melges24 osztály (aminek ugyancsak sikerült egy nívós nemzetközi versenyt idehoznia a Balatonra ), azzal a meglátással, hogy nem kell a nagy „fakszni”, nem kellenek színes pólók -amiket úgysem hordunk soha-, nem kell 5-6 nap, hogy levitorlázzunk 8-9 futamot, valamint nem kell semmi felesleges „maszlag”, hanem versenyezzünk sokat, korrekt körülmények között, sallang mentesen, profi módon, készülve a nemzetközi megmérettetésekre. Az ötlet is, és a megvalósítás is hibamentesen, jól sikerült.

És most a verseny kicsit Melges szemszögből… (a J24-es „oldalt” Hercsel Erik „mindenidők leglegleg” Osztálykapitánya tollából várjátok).

Csütörtök este precízen, gyorsan, profin mérlegelve mindenki benevezett a BYC megújult és talán a Balaton legszebb versenyirodájában, Club szobájában (mindenkinek javaslom, hogy nézze meg), és összerakta a vagy parton, vagy vízen érkezett hajóját. Sajnos két egység nem tudta vállalni a 3 napos hétvégét ezért „csak” hatan voltunk, ellenben hat profi csapat.



Pénteken borús, de kifújt szeles napra ébredtünk. 9-kor kormányos értekezlet a megújult (ez is gyönyörű és hasznos) BYC-es „közösségi tető” alatt, majd 10-kor vízre vitte a rendezőség a csapatokat. Egész nap 14-18 csomós nyugatias szélben 3 tökéletes futamon fitoktathatták erejüket az elszánt „harcosok”, mely nap végén Ian Ainslie és csapata bizonyult a legfelkészültebbnek. Egy első, egy második és egy harmadik helyezéssel a „zsebükben”, ugyan csak egy pont előnnyel, de az első helyen hajthatták álomra elgyötört, megfárad fejüket – testüket.  Második helyen vicsorogva loholtak Ian-ék után Csoltó Ákosék Ponente nevű hajójukkal, akik idén a két keszthelyi Büki fivéren túl Litkey Árpáddal megerősödve próbálnak borsot törni mind a hazai, mind a külföldi ellenfelek orra alá. Harmadik – negyedik helyen pontazonossággal Bujáky Attila és elszánt ifjú titánjai, valamint a földvári különítmény most éppen Rozsnyai Domonkos kormányzásával (aki nem tudná FGF Sailing Team, 2014 ProAm kategória győztesei a European Sailing Series-en). Pomucz Tomiék és Tar Laci „Kösziék” is közel voltak a futamokon az elsőkhöz, de az első napon nem jött ki nekik a lépés.

A két osztály jóvoltából tészta partyn pótolhatták az elégetett kalóriákat a fiúk. Jó étvágyat! Köszönjük finom volt!

A második napon hasonló a helyzet… szuper a szél. Mire kiérünk, ugyan gyengül egy kicsit, de egy futam tökéletes körülmények között megy le újabb Strange Brew sikerrel. Utána némi eső-na jó zuhogó eső, és vízi halasztás. Majd szél ismét és még két jó futam-az utolsó már 20 csomó környékén. Nyertek egy futamot a földvári terminátorok és még egyet Ian-ék, akik az előző napinál is nagyobb előnnyel a zsebükben készülhettek az esti gulyáslevesre, friss meleg pogácsával tálalva a tető alatt a BYC jóvoltából. Második helyen még mindig Csoltó Dugóék, harmadik helyen az FGF.

De volt még hátra egy nap és két futam.

Gyenge keletire keltünk, ami szerencsére kitartott a maga 6-7 csomójával 60-70 fokról fújva. A földvári fiúk nagyon jól kezdtek és nagyon rosszul végeztek, utcahosszal nyerték az első futamot, ahol Ponente jött be másodiknak és Strange Brew harmadiknak. Az utolsó futamot „lehozták” Csoltóék, de ez is csak arra volt elég, hogy azonos pontszámra feljöjjenek az ország talán legsportszerűbb versenyzőire Ian-ékre, akik maguk „adták fel” az utolsó futamot egy személyes gond miatt, de tudván, hogy így is verseny győztesek (Flottabajnokok) korrekt módon, fáradsággal, aggodalommal a „vállukon” végigvitorlázták a pályát. Köszönjük!


A vége ejtőkkel számolva: első a Strange Brew 15 ponttal, második a Ponente 15 ponttal, harmadik az FGF Sailing Team 20 ponttal, negyedik a Hód 20 ponttal (egy ici pici szerencse kellett volna csak a bronzéremhez), ötödik a Nondiremai és hatodik a Syrius. Nem csak a pontokra igaz, hogy milyen sűrűn vagyunk, ez így van a pályán is. Élvezetes, állandóan változó, nagyon egyben levő a Melges mezőny, sok helycserével, sok izgalommal, nem ritkán 30 mp-en belüli befutóval.


KORREKT, EGYSZERŰ, DE NAGYSZERŰ verseny volt!

Köszönjük a BYC-nek a tökéletes helyszínt, az odaadó munkát, az MVM-nek a „technikai hátteret”, és a kollegák profizmusát, Fluck Bencének a versenyt, a két Osztálynak az elhivatottságot, a Hajó Magazinnak a szuper képeket, és persze KÖSZÖNJÜK A VERSENYZŐKNEK! Gyertek el legközelebb is!

Csoltó Ákos

HMCA