Jégbe szakadt kerékpárost mentettek a vízimentők

A Balatoni Vízirendészetet értesítették Tihanyból, a Gödrös-strand közeléből, hogy egy férfit látnak az olvadó jégen kerékpárral haladni Balatonfüred irányába. A Vízirendészet ügyeletese a VMSZ központját hívta és kérte a segítségünket. A VMSZ készenléti szolgálatától ketten  indultak a helyszínre. A kerékpárost hamar meglátták és próbálták megközelíteni.


„A férfit próbáltam rávenni arra, hogy hagyja abba a veszélyes „mutatványát

” – mesélte Bagyó Sándor.  –

Nem hallgatott rám, s mintha mi sem történt volna, tolta tovább a biciklijét Füred irányába. Ekkor én már az ilyen bevetések végrehajtásához szükséges felszerelésben voltam, s nem sokkal később a szemem láttára a férfi alatt roppant egyet, majd táblásan beszakadt a jég. Kerékpárja elmerült, a férfi pedig vissza tudott mászni a jégre a felső teste így kint volt a vízből. A középkorú férfi még ekkor sem akarta a segítséget elfogadni, azonban amikor már észlelte, hogy komoly bajba került, akkor mégiscsak hagyta magát kihúzni.

A kimentett embert ezután a partra kísérték, ahol átadták a mentőknek, akik megvizsgálták és megállapították, hogy azon kívül, hogy vizes lett, nem esett baja.


Ezek után visszamentünk a kerékpárért –

folytatja Dárdai Miklós

– Kb 2-2,5 méteres jeges vízbe kellett merülnöm, hamar megtaláltuk. A kerékpáron volt egy kosár és rákötve egy tábla, melyen a „Vízbe menni csak saját felelősségre” felirat volt olvasható.


12573809991631497564402545921546911168106n.jpg

A férfi ügyében a további eljárást a rendőrség folytatja.

A VMSZ felhívja a figyelmet, hogy a Balaton jege a napok óta tartó olvadás miatt életveszélyes. A tihanyi eset is azt mutatja, hogy táblásan törik, s így aki beszakad, egy pillanat alatt úgy kerülhet a jég alá, hogy onnan csak nehezen tud a felszínre kerülni. Ez pedig végzetes lehet.

A VMSZ a téli időszakban mobil készenléti ügyelet tart. Három helyszínről (Keszthely, Zánka, Alsóörs) indulhatnak azonnal az egységek. A speciálisan felszerelt gépkocsikban száraz ruha, fagymentes búvárfelszerelés, felfújható mentő stég segíti az egységek munkáját.


Fotó: VMSZ