A megszokott szeptember-októberi időponttól eltérően ezúttal mindjárt a szezon elején rendezte a THE Tihanyban a Közép-európai Cadet Kupa (CECC) magyarországi fordulóját.

A 10 futamra kiírt verseny a külföldiek számára jó lehetőségnek tűnt tesztelni az augusztusi Európa-bajnokság helyszínét, s ezzel éltek is a cseh és lengyel versenyzők. A hat hazai egység mellett 10 cseh és 6 kengyel hajó állt rajthoz a versenyen, ami rögtön némi halasztással kezdődött. Az első napon a gyenge délkeleti-déli szél csak nehezen stabilizálódott, így a megnyitó után 10,30-ra tervezett rajtot bő félórával el kellett halasztania rendezőségnek.



Megérte a azonban várakozás, mert a 7-10 csomós, jellemzően délnyugati irányú szélben az aznapra tervezett mind a négy futamot sikerült lefutni. Igaz, a pályát szinte folyamatosan igazítani kellett a szélhez, de ezt sikerrel oldotta meg a rendezői csapat és a stabilan kitartó szélben korrekt versenyeket futottak a fiatalok. Már az első napon kijött a lengyelek fölénye, az első 3-4 helyet maguk között osztották le, csak egy-egy futamban ért a mezőny elejére cseh vagy magyar egység.



A második nap szintén keleti-délkeleti széllel indult, aminek az iránya ezúttal meg is maradt, de az ereje elmaradt a péntekitől. Ismét halasztással kezdődött a nap, közben a a nyugati medencében is körülnéztek, hogy ott talán több széllel számolhatnak, mint a Tihany előtti 4-7 csomó, de sajna, ugyanez volt a helyzet Földvár előtt is. Ezúttal nehezebb dolga volt a rendezőségnek, nem is sikerült kettőnél több futamot lebonyolítani. Az ötödik futamban előbb a pályatengelyt kellett kurtítani a gyengülő szél miatt, majd a futamot lerövidítve egy az utolsó szakasz előtt be is kellett futtatni. Szükség volt azonban a futammentésre, mert a vasárnapra minden előrejelzés által várt 30-35 csomós szélben és erősen lehűlt levegőben reálisan nem számíthattak versenyre. Így aztán igazán jól jött, hogy a tovább gyengülő szélben belefért még egy futam, így végül hat futam alapján hirdethettek eredményt.

Az első öt helyet a lengyel egységek vitték el, a versenyt a Grabowski-Krysiak páros nyerte, a legjobb nem lengyel egység egy cseh hajó lett, a legjobb magyar hajó, a Szűcs-Csőregh páros a hetedik helyen következett. Benedek és Misi ezzel a helyezéssel a serdülő kategória ezüst érmét is megkapták.


Eredmény