Sikeres, jó hangulatú versenyt zártak vasárnap a J/24 és Melges24 hajóosztályok versenyzői a Balatonfüredi Yacht Club és az MVM SE-vel közös együttműködésben megrendezett nyílt magyar bajnokságon.

A 4 napos versenyen 18 egység J/24 és 8 egység Melges 24 küzdött a bajnoki címekért. A J/24 osztály számára sikeres felkészülési lehetőség volt az azonos feltételekkel, jövő évben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra.

A meteorológia előrejelzés alapján hol váltakozó irányú és erejű, hol pedig tökéletes vitorlázó szelet ígértek. Így is lett. A bajnokság során minden előrejelzés beigazolódott. A Fluck Bence vezette rendezőség a kiírás szerinti 11 futamból végül is a J/24 hajóosztálynak 7, míg a Melges24 hajóosztálynak 8 futamot rendezett. Az utolsó versenynap a pihenésé volt, szélhiány miatt nem lehetett újabb futamokat rendezni.

A verseny igazán sportszerű keretek között zajlott, a Böröcz Bence vezette versenybírói csapatnak egyetlen egy óvással sem kellett foglalkoznia a bajnokság alatt.

Az esték jó hangulatú programokkal, beszélgetésekkel és vacsorákkal teltek a BYC hangárában.




J/24 hajóosztály 2016-os magyar bajnok csapata:

iJroncat (KYK VSE) – Szabó Péter, Sallai Gábor, Baranyai Zsolt, Soós Attila, Kovács Balázs, Nádasy Gergely (t)


Második helyezett:

Jukebox (THE, BYC – YKA) – Rauschenberger Miklós, Péter Tamás, Litkey Balmaz, Pécsváradi Ákos, Richter Tamás


Harmadik helyezett:

Jenesis (MVM SE) – Tomai Balázs, Boros Balázs, Nagy Gábor, Tompa Tamás, Kemendy Csaba


Tóth László Emlékdíj nyertese:

iJroncat (KYK VSE) – Szabó Péter, Sallai Gábor, Baranyai Zsolt, Soós Attila, Kovács Balázs, Nádasy Gergely (t)

A Litkey Bence emlékdíjat, amely egy „Apuka” által készített színes aquarell, melyet immáron hagyományteremtő módon 5. éve a Sailforyou ajánlott fel, a Jenesis (MVM SE) – Tomai Balázs, Boros Balázs, Nagy Gábor, Tompa Tamás, Kemendy Csaba csapata nyerte el.

Az EXTREM 40-es „THE RED” csapat és a QUANTUM Hungary felajánlását, egy edzési lehetőséget az EXTREM 40-es katamaránnal a Team Euline csapata kapta.

A verseny és a két osztály stratégiai partnere, a SLAM HUNGARY által felajánlott ajándékcsomagokat a JUST A BIG DINGHY női csapata, a J’Korszak Laurel egység, valamint JAC itt debütált hajója vihette haza.

A Port of Kenese felajánlotta GoPro kamerának pedig a BIG FIVE ötöse örülhetett.

A Magyar J24 Osztály pedig a két külföldi egységnek (a svéd és olasz csapatoknak) apró ajándékkal kedveskedtek.


További eredmények




Melges 24 hajóosztály 2016-os magyar bajnok csapata:

Strange Brew (Kereked) – Ainslie Ian Richard, Weöres Szabolcs, Sükösd Balázs, Weöres Botond


Második helyezett:

FGF Sailing Team (SVE) – Rozsnyai Domonkos, Bakóczy Róbert, Takácsy Kristóf, Buza Bence, Munka Márton, Bagyó Áron (t)


Harmadik helyezett:

Seven – Five – Nine (DO VSE) – Csoltó Ákos, Büki Zsolt, Büki Gábor, Szabolcs Bence


Tóth László Emlékdíj nyertese:

Nondiremai (SVSK, WIN-D): Pomucz Tamás, Kaszó Márk, Illésy Pál, Pomucz Máté Tamás


További eredmények

Gratulálunk Mindenkinek az elért eredményekhez!

További képek a BYC galériában – www.byc.hu, illetve a BYC Facebook oldalán találhatóak


Fotó: Kollmann András