Litkey Farkas és csapata – Rick Gergely, Tóth Róbert, Oroszlán Gábor, Frankó József és Török Gábor – a Festipay nevű Décision 35 típusú katamaránnal vitorlázva ismét elsőként ért célba a tókerülőn. Végig nagy küzdelemben voltak az Opel Fifty Fiftyvel, de Józsa Márton Kékszalag-rekorder csapata csak a kenesei bójánál tudott elsőként fordulni, Siófoktól már a Litkey Decision 35-öse vitorlázott az élen. Bár Keszthelyről visszafelé Zánka magasságában ugyan egy ideig úgy nézett ki, hogy az akkori szélben gyorsan közelítő kétárbócos átveheti a vezetést, de aztán Litkeyék is jó szélbe értek. Megtartották vezető pozíciójukat, majd a leálló szélben több kilométernyire távolodva az Opel Fifty Fiftytől nagy előnnyel érkeztek a füredi célba.

A gyenge szélben ezúttal 10 óra 5 perc 17 másodperc alatt teljesítették a pályát. Ezzel Litkey Farkas megszerezte 13. Kékszalag győzelmét. A tizenhármas szám balszerencsét is hozhatott volna neki, mert a végül magabiztos fölény ellenére egy ellenük beadott óvás eredményétől is függött az öröme.

Az első, a kenesei pályajelhez a második helyen érkeztek, közvetlenül a Opel Fity Fifty nyomában. A Festipay tisztán, érintés nélkül kerülte a bóját, ám az uszonya vagy a kormánya beleakadt a víz alatt úszó (feleslegesen hosszúra hagyott) bójakötélbe, amivel a jelet arrébb is húzták. A legénységből a gyorsan kapcsoló Rick Gergő ugrott vízbe, hogy a hajót megszabadítsa a terhétől. Emellett az uszonyt is felrántották, és sikeresen elszabadultak nehéz helyzetükből. És tovább vitorláztak.

Eközben állításuk szerint a bója nem ért a hajóhoz. Ennek ellenkezőjét bizonyító fotó vagy videó sem került elő a bójánál készült felvételek közül. (IGAZUKAT bizonyító videó azóta igen! )

A World Sailing Kékszalagon is alkalmazott vitorlás szabályainak meghatározása szerint a pályajel érintését kell büntetőforgással korrigálni, viszont a bóját helyét tartó horgony és kötele nem része a pályajelnek. Így, ha a bója nem érintette a Festipay bármely részét, akkor Litkeyék nem hibáztak. Az Opel Fifty Fifty óvását annak formai hibái ellenére is megtárgyalta a Kékszalag versenybírósága, és elutasította, mert a bója érintést semmi sem bizonyította.

A Kékszalag másnapján – gratulálva Litkey Farkaséknak a győzelemhez – az Opel Fifty Fifty csapat a Facebook oldalán közölte, hogy időközben rábukkantak egy videóra, amely egyértelműen igazolja, hogy a Festipay valóban nem érintette a bóját!

Józsa Márton csapata az Opel Fifty Fiftyvel a gyengülő szélben 13 perccel később ért a célvonalra. Nagyszerűen küzdöttek, de a győzelmükhöz egy kicsit erősebb szélre lett volna szükségük.

Harmadikként futott be GSL 33-as katamarán Black Jack, amelyet a német Roland Gaebler kormányzott fiatal magyar csapatot vezényelve. A sokszoros világbajnok 2012-es győzelme után először tért vissza a Kékszalagra, és ezúttal is zseniálisan vitorlázott a előtte végzetteknél valamivel kisebb sebességpotenciállal rendelkező hajóval.

Hasonlóan kiemelkedően vitorlázott a még kisebb, mindössze 28 lábas Ventilo katamaránnal az Eurovittal versenyző négyfős csapat Váradi Szabó János vezetésével.

Ötödik lett a 2015-ben Kékszalag-győztes svájci Safram, Rodolphe Gautier hajója, akiknek már a verseny első harmadában elszakadt a nagy Code 0 elővitorlájuk, amelynek hiánya nagyon megnehezítette jó szereplésüket.

Éjfélig összesen tíz hajó érkezett meg a balatonfüredi célba, mindannyian katamaránok.

A leggyorsabb egytestű Raffica éjfél után 6 perccel érkezett 11-ként Király Zsolt vezetésével. Nagy küzdelem végén 2 perccel és 45 másodperccel előzték meg a Principessát, amelyen Oroszlán Péter csapata vitorlázott.

A szél esti gyengülése után éjszaka keleti frissülés érkezett, amellyel a 49. Kékszalag Erste World mezőnye jó tempóban halad a füredi cél felé.