A  VOR vezérkar ráébredt, hogy a közelmúltban bejelentett változások több tervezési időt igényelnek – de a 2017-2018-as verseny már nem érintett ebben.

A kulcsfontosságú érdekek képviselőivel történt megbeszéléseket követően megállapítást nyert, hogy további tervezési idő szükséges a nemrég bejelentett verseny menetrend módosításainak végrehajtásához.

Ennek következményeképpen a 2019-2020-as verseny nem a tervek szerint fog megvalósulni. A jövőbeli VOR-ekre vonatkozó ütemtervet a lehető leghamarabb közzéteszik. A Volvo továbbra is elkötelezett annak biztosítása mellett, hogy a tervezett változtatások hosszú távon is fenntartható hasznot nyújtsanak mint a verseny, mint a résztvevő csapatok számára.

Az Super 60 tervezési munkálatai tovább folynak egy új izgalmas foilos offshore egytestű irányába.

A változtatások nem érintik az októberben rajtoló 2017-2018-as versenyt.

A megbeszélések következményeképpen Mark Turner, a VOR vezérigazgatója lemond posztjáról, de amíg nem találják meg az utódját, a helyén marad.

„Bár sajnáljuk, de elfogadjuk Mark döntését. Hálásak vagyunk az elmúlt 16 hónap kemény munkájáért. Mark csapata biztosítja azt, hogy a verseny világszínvonalú vitorlás és üzleti platform marad” – mondta Henry Senson, a VOR felügyelőbizottságának elnöke

„Lemondtam ugyan a pozíciómról, de nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílt a Volvo Ocean Race-t ilyen fontos időkben vezetni. Bízom benne, hogy a most következő verseny egyike lesz a legjobbaknak” – nyilatkozta Mark Turner

Kérdések és válaszok

K: A 2017-2018-as versenyre mindez hatással van-e?

V: Nem várható hatása a jelenlegi versenyre. Mark Turner elsősorban a jövőbeli stratégiára összpontosított. A versenyt rendező csapat jól felkészült és készen áll arra, hogy kiváló sportolási és támogatói élményt nyújtson. Mark Turner az utódja megtalálásáig a helyén marad.

K: Májusban jelentették be, hogy a három éves ciklusok helyett két évesre változnak. Ez módosult?

V: Az AB Volvo és a Volvo Cars elkötelezte magát a májusi bejelentésnek megfelelően, a ciklus változtatását is beleértve. Azonban az esemény két tulajdonosának megbeszélése után megállapítást nyert, hogy a változások végrehajtása több időt igényel a tervezettnél. A végső döntés a későbbiekben születik meg.

K: Nemrég bejelentették, hogy a következő verseny 2019-ben kezdődik, ez még mindig így van?

V: A Volvo társaságok megbeszélése után megállapítást nyert, hogy a változások végrehajtása több időt igényel a tervezettnél. Végső döntés a későbbiekben születik meg.
Ez megakadályozza a 2019-es verseny kezdését új hajókkal, de a verseny vezetői olyan terveket dolgoztak ki, amelyek biztosítják a meglévő hajókkal az érdekeltek visszatérését.

K: Májusban számos további kezdeményezést jelentettek be, amelynek célja a sport és a kereskedelmi értékek tovább fejlesztése. Ezek még folyamatban vannak?

V: Igen, ez a szándék

 

A verseny részletei 

 Induló csapatok, Skipper
• Team AkzoNobel (NED), Simeon Tienpont (NED)
• Dongfeng Race Team (CHN), Charles Caudrelier (FRA)
• MAPFRE (ESP), Xabi Fernández (ESP)
• Vestas 11th Hour Racing (DEN / USA), Charlie Enright (USA)
• Team Sun Hung Kai / Scallywag (HKG), David Witt (AUS)
• Turn the Tide on Plastic (POR), a Dee Caffari (GBR)
• Team Brunel (NED), Bouwe Bekking (NED)

A Volvo Ocean 65 one design versenyzés a 2017-18-as Volvo Ocean Race-en Alicante-ből startol, 2017. október 22-én, végül Hágába fut be, 2018 június 30-án, 

 

A versenypálya

12 város a 6 kontinensen: Alicante, Lisszabon, Fokváros, Melbourne, Hongkong, Guangzhou, Auckland, Itajaí, Newport, Cardiff, Göteborg és Hága. Legfeljebb nyolc csapat versenyezhet.