AC72-esekben gazdag új esztendőt!

A tavalyi év összefoglalójával kezdeném: Amerika cumira rakta magát.

De ugorjunk vissza a jelenbe és a közelmúltba: A csapatok az elmúlt hónapokban is szorgosan dolgoztak programjukon. Az ETNZ a nyárban vitorlázott és azon volt, hogy erről mindenki tudjon. Optimizmusuk megalapozott. A Luna Rossa szintén sokat vitorlázott, 17 napot tudhat maga mögött és a napokban újra előkerül a 72es, bár valószínűleg nem használják ki teljesen ők sem a rendelkezésre álló 30 napot februárig. Az Artemis sokat szenvedett az időjárással, és azt kommunikálják, hogy elégedettek a félreértelmezett szabályok alapján épített hajójukkal. Az ORACLE pedig hát hajót épít (mert ugye a borulás erősen éket ütött a felkészülésükbe). Az első szárny kuka, a második a napokban érkezett meg Új-Zélandról San Franciscóba. Az ígéretek szerint hamarosan láthatjuk a csapatot a vízen.


orcale1.jpg



RIP – Nyugodjék Békében

A 45-ösökkel vívott ACWS kifulladni látszik. A csapatok ezt a lovat addig lovagolták, amíg muszáj volt. A legtöbb csapat ezzel tanulta meg a szárny és a katamarán használatát, kezelését. Pedig idénre 3 regatta volt betervezve, az ETNZ elhintette, hogy csak egy fiatalokból álló csapatot küldene ezekre és az összes csapat érdeklődése lelohadt. A szervezők az érdeklődés hiányára való tekintettel, pénzszűkére és a rájuk háruló feladatokra hivatkozva lemondták ezeket a versenyeket, ők már bizony a LOUIS VUITTON Kupára koncentrálnak. Nem is értem, hogy gondolták, hogy a Kupa évében mással foglalkoznának a csapatok, minthogy a meglehetősen ismeretlen 72-est tanulják és fejlesszék. Hírmondóként áprilisban egy fordulót még tartanak Nápolyban. A hanyagolásban az ETNZ jár az élen, a csapat már az első 72-est is csak tartalékolja és bíznak benne, hogy azzal soha többé nem kell már vitorlázniuk. RIP – Egy sokmillió dollárs hajó a technikai fejlesztés oltárán – élt 30 napot (esetleg leküldhetnék nekünk a Balatonra szeptemberben). OK, persze lehetséges, hogy újra kell még éleszteniük, ha a múlt héten leszállított második hajóval történik valami.



Óvás

November 19-én a Luna Rossa benyújtott egy óvást az ORACLE ellen kémkedés miatt. A lényeg tömören annyi, hogy az amerikai fotós 200méteren belülre merészkedett és ezt a szabályok határozottan tiltják. Az óvás eléggé alaposan el volt készítve (

érdemes elolvasni

) és a zsűri helyben is hagyta. A zsűri a büntetés kapcsán bekérte az érintett csapatok véleményét, mivel szándékos szabálysértés történt. Elég extrém javaslatok is elhangzottak, mint például az, hogy vonjanak le pontot az America’s Cupon az amerikaiaktól vagy csökkentség az általuk használható szárnymennyiséget (ugye most is már csak kettőt lehet nekik) és a svertek sszámát. Végül elég baráti megoldást válaszott a zsűri és csak 5 nappal csökkentette a címvédő májusig vizen tölthető napjainak számát.



Edzésben

Februártól valószínűleg végre mindeki gőzerővel veret majd a vízen. A kiwik már a második hajóval, a többiek inkább még csak az elsővel. Amerika rajongóknak sem kell aggódniuk, az ORACLE ügyes a padlóról felállásban, az ORACLE-t favorizálók most is úgy látják, hogy 60% az esélye a címvédésnek, míg az esés előtt ezt sokan 90%-ra voksolták. Az Artemisnél azt hiszem túlságosan beleborultak a szárny(vitorla) tökéletesítésébe, szóval tőlük mindeképpen valami ütős újítást várunk, mert amit eddig mutatott az nem meggyőző. Talán a tavasszal kiderül, hogy tényleg abban bíznak-e még mindig, hogy a repülést elsőegítő L svertek annyira lassítják majd a versenytársakat szélfele, hogy leverik őket?! Mindenesetre ma előrukkoltak egy új szárnnyal, ami brutálisabbnak tűnik az elsőnél (a belépő szekcióból jócskán visszavettek, nincs középső rész, így a hátsó szekció egységesebb arculatot kapott).






Erik Simonson © www.pressure-drop.us


A Luna Rossa továbbra is az ETNZ gyenge árnyékaként mozog, tőlük inkább csak apró változtatásokra számíthatunk.

Viszont amiben elég sokan egyetértenek az az, hogy lesz még itt borulás, már csak az a kérdés, hogy ki és a felkészülés mely fázisában mér akaratán kívül csapást önmagára.



Kiwi

Kész az új-zélandi csapat második hajója. A tervek nem egy új megközelítésen nyugszanak, hanem sokkal inkább az első hajó elépzeléseinek módosításán. Az új hajót már inkább optimalizálták a cirkálásra, mint az elsőt, ahol a repülésre fókuszáltak inkább. Csodálatos változtatásokra a tervezés során csak kis mértékben volt lehetőség, ugyanis a feszített ütemezés miatt már négy-öt napi vitorlázás után szállítani kellett a terveket a második hajó építéséhez, ami egy vadonatúj hajóosztály esetében elég kevés tapasztalattal szolgálhatott. Sokan aggódnak amiatt, hogy a kreuz rovására megy a rohanós bőszél. Nos a hangsúly a második hajónál már inkább az otimalizálásra, a kezelhetőségre, a svertekre és a szárnyra helyeződött. A svertek ideális belépő szögén, méretén agyalnak sokat a mérnökök. A második szárny még nincs kész, de ütősebbre ígérik, amely a San Francisóban tapasztalható szél intervallumra lesz optimalizálva, míg az elsőt profilban ehhez igazítjá, így készül a teljesen azonos tartalék. A kiwik csak két szárnnyal operálnak, míg ellenfeleik (OTUSA és Artemis) a maximális hárommal kalkulálnak a felkészülés során, miután az elsőt lezúzták. És egy kis matek a végére: Csak a szárny tervezése egy embernek 15-18 évébe kerülne, persze erre jutott 3 aerodinamikus szaki és 5 mérnök, aki a mechanikán okoskodott és rajzolt, majd futtatta le a számítógépeken a modelleket. Ehhez jön még úgy 20.000 munkaóra, amit a ‘vitorla’ megépítése igényel (az előző IACC osztályhajót pont ennyi ideig építették). Dehát most csak egy szárnyról beszéltünk.

A régi és az új hajót számítógépen már megversenyeztették és ott a második erősen nyert (gyorsabb és erősebb látszólagos szelet gerjeszt), de azt természetesen nem árulják el mennyivel. Hogy a második hajó szélfele tud-e repülni (tud!) és hatékony-e, arra szintén nem adott egyértelmű választ Nick Holroyd, az ETNZ technikai igazgatója. Várható vízretétel február 4-e.

A menetrend szerint az AC-re válogató Louis Vuitton Cup július 4. és augusztus 30. közötti időszakra van belőve, míg maga az America’s Cup szeptember 7 és 21 közöttre.


Fotó: copyright Guilain Grenier / Oracle Team USA



Forrás: americascup.com, sail-world.com