Második kikötői futamát is megnyerte Iker Martinez csapata Sanyában. És az élről várja a folytatást.

A Telefonica győzelmével zárult a negyedik in-port futam a kínai Sanyában. Martinez szerint taktikai csatában dőlt el a szombati verseny, ahol az első hátszél és a kreuz-szakaszok voltak döntőek.

A PUMA Ocean Racing második helyen végzett, míg az Abu Dhabi Ocean Racing elcsípte a harmadikat. Pedig a  Telefónica még az egyik leebója vételét is elszúrta, ahol nem tudták behúzni az orrvitorlát kb 20 mp-en keresztül.

Szombaton úgy döntött a rendezőség, hogy nem engedi útjára a mezőnyt egy vihar miatt, amely 8 méteres hullámokat is generálhat. Az Aucklandban végződő szakasz ugyan elrajtolt ma, de a versenyzőknek vissza kellett térnie Sanyába. A döntés értelmében este indulnak újra a cikk végén olvasható módon.

Azért némi értelme volt a mai semi-in-port futamnak is, mert aki először ért be, az mehet elsőként majd ki az öbölből az esti újraindulást követően, a többiek meg amekkora hátrányt összeszedtek, annyival is később indulnak (mint a ráindításos biatlonban).

A vasárnapi rajtot követően hamar az élre állt a Ken Read csapat (PUMA), és egy mérfölddel is vezettek, de olyan lyukra futottak, hogy azt nézni is fájdalmas volt. A csapat ennek következtében vissza is esett a tökutolsó helyre nagyon rövid idő leforgása alatt. A lyuk olyannyira megfogta őket, hogy volt, amikor a vezetést átvevő Telefonica közel 10 csomóval tudott nagyobb sebességet produkálni cirkálva.

Read csapata végül 39 perces hátrányt kapált össze magának, amiben nem csak az elhibázott taktika, de a pech is erősen közrejátszott.

Sokáig a CAMPER állt a második helyen, még a Puma után és a Telefonica előtt, de a hosszú bőszelet úgy kezdték, hogy bőszeles vitorlájukat nem tudták kitekerni, így az utolsó helyre estek vissza és az ötödik helyen végeztek, de szerencséjükre csak 9 perces hátrányban a spanyolokhoz viszonyítva.




A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az időmérőt, két ellenfele hibáját is kihasználva végül a Telefonica nyerte.

Az Aucklandig tartó szakasz hossza 5,220 tengeri mérföld.

A csapatok a következő időben rajtolnak el újra Sanyából:

Team Telefónica: 2300 UTC,

Groupama Sailing Team: 23:02:34

Abu Dhabi Ocean Racing: 23:03:36

Team Sanya: 23:07:32

CAMPER with Emirates Team New Zealand: 23:09:13

PUMA Ocean Racing powered by BERG: 23:39:17


Fotó: Paul Todd és Ian Roman/VolvoOceanRace



Forrás: VolvoOceanRace