A Groupama mindent vitt és elsőként ért Franciaföldre!

Kezdjük ott, hogy a Telefonica már az előző cikkben kormányát törte. Pepe Ribes elmondása szerint 28-32 csomós szél fújt, mikor egy hullám pont alattuk tört meg és ezt követően a hajó orra túl erősen ment el a hullám alá. 45 perces szerelés után installálták az új kormányt. Tényleg keményen nyomták a spanyolok, mert visszajöttek a Groupamára. Amikor halzolni kellett 40-45 csomós szél fújt és eléggé nehezen ment. Vitorlacsere közben egy nagy hullám beütött és toltak egy kínai (úgy is ismeretes, mint román vagy spontán – a szerk.) halzolást. Ekkor újra tört a jobboldali kormány. Ezután nem vállaltak több kockázatot, előkerült a J4-es fock és lehúzták a grószt is. Az előző szakaszon a svertjük tört, de azt úgy ahogy, a másik svert áthelyezésével tudták orvosolni. Ennyi töréssel viszont már nem lehetett mit kezdeni.




TV-n keresztül nézve kevésbé nedves! – Fotó: Andres Soriano/Team Sanya/Volvo Ocean Race

Franck Cammas és a franciák egyetlen jól irányzott halzolással és az áramlás kihasználásával ( na igen a helyismeret) jöttek fel a vulkanikus fordulótól, Sao Migueltől és hajójukat/magukat nem nagyon kímélve győzelemre vitték a Groupama 4 hajóját elsőként befutva Lorientbe.

Második helyen ér be valószínűleg a Camper,

nagy csatában

harmadik a Puma, negyedik helyen várják az Abu Dhabit, ötödik talán a Telefonica és ismét utolsó lehet Mike Sanderson csapata. Iker Martinez szerint így már nincs esélyük az összetett győzelemre.


Fotó: Hamish Hooper/CAMPER ETNZ/Volvo Ocean Race