Rádásul hat futamgyőzelemmel.


A franciaországi Le Havre városa adott otthont 2013. március 30 – április 02. között az Európán átívelő Laser Európa Kupa sorozat következő állomásának, ahol a Balatonfüredi Yacht Club vitorlázója, Vadnai Jonatán minimum ponttal, 6 futamgyőzelemmel magabiztosan utasította maga mögé a 130 fős Laser 4.7 mezőnyt.

A Laser Európa Kupa sorozat kiemelt (Grade 0-ás) versenyén 13 ország ifjú vitorlázói gyűltek össze a 4.7-es hajóosztályban, dacolva a napközbeni maximális 5-6 fokos hőmérséklettel. A hideg idő mellett az erős és változó áramlás, valamint a 15-20 csomós szél is próbára tette a versenyzőket.

Jonatán a kvalifikációs futamok befejeztével – 1., 1., 10., 23., 1., 1., helyezésekkel – a 3. helyről, 4 ponttal lemaradva várta a mai folytatást, a két olasz Villa Nicolo és Planchestainer Ginamarco nyomában. A második napi eredmények kiejtése után Jonatánnak a mai napon nem szabadott hibáznia – és nem is hibázott: a döntő első futamában a két olasszal fölényes előnyre tettek szert, majd Jonatán a véghajrában, az utolsó 50 méteren bebizonyította, ki a jobb. A döntő második futamában egy jó lee rajtot követően, az áramlás adta lehetőségek felismerésével is kihasználásával magabiztos győzelmet szerzett az utolsó futamban is.

Jonatán ezen eredményével megszerezte az idei év második összetettbeli-, és harmadik korosztályos (U16) Európa Kupa győzelmét.


Forrás: byc