Interjú Váradi-Szabó Jánossal és Petheő Tamással
A katamaránosok nem szokványos tagjai a vitorlás társadalomnak. Olyan kishajóról van szó, amibe egykori nagyhajósok és korábbi szörfösök egyaránt beülnek, gyors, és valódi felkészültséget kíván. 2016-ban Rióban ismét olimpiai szám lesz, ezért a katamarán nemzetközileg és hazánkban is egyre népszerűbb. A hazai legnépesebb kéttestű osztály, a Formula 18 négyszeres magyar bajnokaival beszélgettük.
Hogyan lesz a vitorlázóból katamarános?
Váradi-Szabó János:
Hét évesen kezdtem, végigmentem a lépcsőfokokon: optimist, kadett, 420, 470. Húsz éves koromban hagytam abba, munka, pénz, tanulmányok miatt. Mindketten elkezdtük, aztán abbahagytuk, majd 2004-ben kezdtük újra, az már versenyzés volt F18-cal. Nem a versenyzés motivált, hanem hogy ez nem nagyhajó, hanem sportos, és lehet vele száguldani.
Petheő Tamás:
Régen szörföztem, aztán 1999-től 3-4 éven át assóztam, majd vettünk egy régi Dart 18-ast, és onnantól kéttestűvel vitorláztunk. 2002-ben vettük Gardáról az első F18-ast, egy Mattiát, majd 2003-ban a Cirrust, a következő évben pedig a Tigert. Janinak korábban volt egy A-catje is, amit 2000 körül vett, az is olasz hajó volt. Az ember kipróbálja, és úgy marad!
Már négyszeres országos bajnokok vagytok, tavaly egy kivételével az összes futamot megnyertétek. Mi az oka, hogy mindig gyorsabbak vagytok a többieknél?
PT:
Szerintem az sokat számít, hogy régóta, 2004 óta együtt megyünk. 2005-ben volt az első komoly versenyünk, egy világbajnokság Hollandiában, még a Tigerrel, akkor kezdtünk el fejlődni. Kint volt Litkey Csabi is, aki sokat segített, előtte amatőrként futkároztunk fel-alá a Balatonon.
A youtube-on van egy régi videó rólatok, amikor nagyon szépen verettek a Balatonon a Tigerrel, ott azért már látszik, hogy nem ismeretlen a hajó.
VSzJ:
Igen, az 2006-ban volt! Amit ott látsz, hogy szép és jó, az más dolog. Ahhoz, hogy sebességed legyen, összeszokott csapat kell, tökéletes fordulók, indulás, manőverek. A katamaránon a vitorlakezelés nagyon fontos, mert pár manővertől eltekintve mindig a mancsaft kezeli a vitorlát, az összeszokottság pont ezen múlik. A másik a hajóvezetés, és ezek után jön a szélre vitorlázás, hogy valaki jól tudjon friss szélben haladni, jó irányba menni.
Ha ellátogatunk egy katamarános sporttelepre, azt látjuk, hogy mindenki folyamatosan szereli a hajóját, még versenyek előtt is. Ti miért nem?
PT:
Egyszer összerakjuk a hajót, verseny előtt sosem nyúlunk hozzá. Nem változtatunk dolgokon. Ha ki is cserélünk egy kötelet, akkor azt is verseny előtt két nappal, hogy ki tudjuk próbálni.
VSzJ:
Egyszer összerakod, nem kell folyamatosan szerelni. Ez a hajó egy végtelenül egyszerű, technikailag jól megoldott, átgondolt konstrukció. Ez egy olyan katamarán, aminek bírnia kell azt is, ha ki-be rángatják a homokon, vagy ha kint áll az árboccal a télben. Amikor túlságosan sokat tuningolják, szerelik, akkor azt hiszik az emberek, hogy ettől megy, pedig szerelés helyett inkább vitorlázni kellene. Aki egy idősebb hajót vesz, annak persze karban kell tartani, de arra itt a tél. Szezonban elképzelhetetlen, hogy crossbeamet vagy egy testet szétszedjünk azért, hogy valamit szereljünk rajta.
Ezek szerint a napi rutinotokban sincs a kishajósoknál olyan jellemző szerelés?
VSzJ:
Nálunk munkamegosztás van, mindenki azt csinálja, ami a saját dolga. Amikor mi kimegyünk, akkor tudom, hogy tökéletes árbocállítással megyünk ki, mert azt nekem kell fejben tudnom, ezért csinálom én. Én beállítom a diamondot és az árbocot, és tudom – vagy legalábbis abban a hitben vagyok – hogy az úgy jó, és ez magabiztosságot ad. Ugyanúgy, ahogy a futam előtt felhúzzuk a swertet, vagy tolatunk egyet, hogy a vélt vagy a valós hínár lejöjjön a kormányról és a swertről, ezért tudom, hogy nincs rajta semmi, és nyugodt vagyok.
PT:
Ha érzi az ember a hajót, akkor nem arra figyel, hogy mit hogy állít, hanem a szélfordulókra és a taktikára.
Megérkezett az új hajótok, már a harmadik ugyanabból a típusból. Kapott valami extrát a korábbiakhoz képest?
PT:
Nincs tuning. Egy blistert évente illik venni, a grósz és a fock az jó sokáig bírja.
VSzJ:
Azok, akik sűrűn cserélgetik a hajókat, borzasztó energiát és pénzt vesztenek el azzal, hogy nem jutnak el arra a szintre, hogy megismerjék a hajót. Akik hajókat cserélgetnek, azoknak abból állnak a hétköznapjaik, a versenyidőszakaik, hogy próbálják javítgatni azokat a hibákat, amiket elkövetnek amiatt, mert állandóan a hajót figyelgetik.
Mi volt a legnagyobb pofon amit kaptatok eddig a katamaránozás során?
VSzJ:
A legnagyobb pofon pont az volt, hogy a hajók nagyon egyformák, ugyanolyan minőségűek, nem is tennék különbséget hajó és hajó között. A hajót nagyon ki kell ismerni, és nem lehet úgy összehasonlítani, hogy cserélgeted a kormányosokat, a mancsaftokat hajóról hajóra, mert ha ismered a saját hajódat, abban jobban muzsikálsz, mintha beraknak egy másikba. Nekem az volt az egyik nagy megdöbbenés, hogy amikor hajót váltottunk a Tigerről a Nacrára, akkor majdnem egy évbe került megtalálni, hogy hogyan kell vinni azt a hajót, nagyon nehéz volt. Amíg azt tanulod, hogy megfelelő sebesség legyen, addig nem tudsz jól vitorlázni, mert arra figyelsz, hogy mit hogyan kell állítani – ahogy Tomi is mondta – és nem arra, hogy merre kell menni. Mindenkinek megvan a hajóvezetési stílusa, a vitorlázási stílusa, azon belül lehet mozgolódni, de azért nem mindegy, hogy ki, milyen hajóval megy.
PT:
Emlékszem, pont a bajnokság előtt kaptuk meg az előző Nacrát, iszonyú hátradőlt árboccal próbáltunk meg vitorlázni, de ennek teljesen máshogy volt az állítása. Egyébként a legnagyobb pofont Jani tőlem kapta: amikor egyszer húztam fel a spit, úgy orrba vágtam, hogy véres arccal futottunk be. (nevet)
Az erős vagy a gyenge szelet szeretitek?
PT:
Az erős szelet élvezzük a legjobban, na nem a túlélőset, hanem a kifújt 5-ös szelet. Nemzetközi viszonylatban viszont a gyenge, trükkös szélben vagyunk jók.
VSzJ:
A vitorlázás részében a sebesség a jó, de a versenyzés részében mindkettőben van öröm. A 2-3-as szeles tavi versenyzést szeretjük, azt tudjuk, azt ismerjük, azt gyakoroljuk. Nem biztos, hogy nem vagyunk jók tengeren, de azt nem tudjuk annyit gyakorolni, nem tudunk sokat ott vitorlázni, nem is vitorláztunk annyit, mint mások. Tavon, ott jobbak vagyunk.
Tavalyelőtt a balatonfüredi világbajnokságon legjobb magyarként az aranycsoportban végeztetek. Tavaly a kaliforniai Long Beachre nem mentetek el. Idén Olaszországban, Grossetoban rendezik a vb-t, mire számítotok?
PT:
Szerintünk erős lesz a mezőny. Ha az arany csoport első harmadába be tudunk jutni, az már egy nagyon jó eredménynek számít.
VSzJ:
Most már minden világversenyen bekerülünk az aranycsoportba. Borzasztó erős lesz a mezőny, erősebb, mint valaha, mert mindenki itt akarja kipróbálni magát. Azok is, akik az olimpiára készülnek, és nem csak a vegyes párosokra gondolok, hanem a férfiakra is, akik majd az olimpia előtt fogják kiválasztani a megfelelő alanyt. Hatalmas mezőny lesz, ezért nem tudok számot mondani, de ez nagyon függ attól, hogy a helyszínen mennyit tudunk vitorlázni addig.
Hogyan készültök fel ezekre a versenyekre? Szárazföldi edzés, vízi edzés?
VSzJ:
Nagyon fontos a súly! A világversenyeken nem lehetsz az optimális 150 kg fölött 3 kilónál többel. Le kell fogyni arra a súlyra. A mancsaftnak olyan fizikai megterhelésben van része, hogy Tomit kell elküldenünk edzeni kettlebellre és trx-re! (nevet) Én is szoktam futni, odafigyelni a súlyomra, de leginkább úszni szoktam.
folyt.köv.
Fotó: One d’Or Catamaran Sailing Team
