2013. május 17-19. között került megrendezésre az idei horvát bajnokság Splitben, ahol a Vadnai testvérpár minimum ponttal, kettős győzelmet aratott.

Jonatán a 33 fős Laser 4.7-es mezőny legjobbjaként állhatott a dobogó legfelső fokára, míg bátyja, Benjamin a 23 radialos között bizonyult a legjobbnak.

A három napos verseny első napján 20 csomós, dél-keleti szélben 2 futamgyőzelemmel kezdett mindkét fiú, majd a második napi, egész napos parti halasztást követően az utolsó napon, a 16-18 csomós szélben, újabb 3-3 futamgyőzelmet szereztek.



Benjamin győzelmét „csupán három alsótag bánta”: az első edzésnapon, illetve két versenynapon is sikerült egyet-egyet eltörnie – többek között a harmadik nap utolsó futamában még a törött alsótag sem tudta megakadályozni a győzelemben.

Jonatán technikai problémák nélkül vitorlázott az első helyre.

A testvérpár következő megmérettetése a hollandiai Horn-ban megrendezésre kerülő Laser Európa Kupa lesz, majd a felkészülési időszakot követően irány az Európa- és világbajnokságok.

Gratulálunk!