Balatonfüred, 2013.06.15-17.

Ismét az MVM Sportegyesület rendezésében került sor 2013. június 15-17. között az MVM Magyar Laser Flottabajnokság lebonyolítására, az MVM Társaságcsoport részét képező Paksi Atomerőmű tulajdonában levő balatonfüredi Koloska Kikötőben.

A flottabajnokság, amely a Laser hajóosztály valamennyi képviselőjét, így a Laser 4.7, Laser Radiál és Laser Standard osztályok különböző kategóriáinak versenyzőit fogta össze, kedvezőtlen szélviszonyok mellett, de ismét jó hangulatban és magas színvonalon valósult meg. A versenyre 75 versenyző nevezett, a hazai versenyzők mellett osztrák, cseh, szlovák, szlovén, máltai és török résztvevők is megméretették magukat. A versenyvezető szerepét Fluck Benedek és Sipos Péter, a Versenybíróság elnökének tisztét Böröcz Bence töltötte be.



Az időjárás sajnos nem kedvezett a versenynek, így a meghirdetett nyolc futamból mindösszesen két gyenge szeles futamot sikerült megrendezni valamennyi hajóosztálynak, mindkettőt az első versenynapon. A gyenge erejű déli-délnyugati szélben a Laser Standard és Laser Radial versenyzők a teljes pályát teljesíteni tudták, az egyre gyengülő szél következtében azonban a Laser 4.7. versenyzők estében mindkét futamban pályarövidítés mellett döntött a Versenyrendezőség.

A vasárnapi napot szélcsend, kánikula és ennek következtében egész napos parti halasztás jellemezte és sajnos a hétfői utolsó versenynap sem kecsegtetett jobb körülményekkel. A reggeli reményt keltő gyenge szél hamar alábbhagyott így vízi, majd parti halasztással zárult a versenynap.

A verseny végeredménye tehát két futam alapján dőlt el, a kiírás alapján épp ennyi volt az eredményességhez szükséges minimum futamszám.

Laser Standard kategóriában hazai győzelem született, hiszen Tomai Balázs mindkét futamot megnyerve állhatott a dobogó legfelső fokára. A második helyezést a török Alp Rona Rodopman, a harmadikat az osztrák Dapeci Claus szerezte meg. Az összetett győzelem mellett győzteseket hirdettek a Laser Standard U21, U19 és Masters kategóriákban is. Az U21 kategória első helyét a török Alp Rona Rodopman szerezte meg, míg az U19 kategóriában a BYC színeiben induló Litkey Balmaz állhatott a dobogóra. A Standard Masters díjat Ausztria színeiben versenyző Joebstl Gregor vehette át.

A Laser Radial hajók női versenyében az Almádi Yacht Club színeiben versenyző Haidekker Zita végzett az élen, javítva tavalyi második helyezésén. Zita az összetett mellett az U19 kategóriában is az élen végzett.  A dobogó második fokára összetettben Hirschler Ludovika állhatott fel, míg a harmadik helyért járó díjat ismét Haidekker Barbara vehette át, aki egyben az U21 kategória legjobbnak járó díjat is elnyerte.



A Laser Radial férfi mezőnyében tavalyi Laser 4.7 világbajnokunk, Vadnai Benjámin állhatott a dobogó legfelső fokára, aki mindkét futamot megnyerve igazolta a papírformát és biztosította első helyét nemcsak az összetettben, hanem az U19 kategóriában is. Az összetett második helyezettje a BYC színeiben induló, idén Laser 4.7-ről Laser Radialra váltó Takács Levente, harmadik helyezettje a cseh Jean-Baptiste Janca lett. Az U17 kategória legjobbjának Bujdosó Mátyás bizonyult.

A Laser 4.7. fiú U18 kategóriában a Procelero SE versenyzője, Gecse Balázs szerezte meg az elsőséget Szilasi Farkas és Csányi Ádám előtt. Az U16 kategóriában, megvédve tavalyi elsőségét, ismét Vadnai Jonatán állhatott a dobogó legfelső fokára Scharf Máté és Papp Benedek előtt. Összetettben Vadnai Jonatán, Gecse Balázs és Scharf Máté végzett az élen.

Megőrizte tavalyi első helyezését a THE-YKA színeiben versenyző Virág Flóra is a Laser 4.7. U18 lány kategóriában, maga mögé utasítva a cseh Teresa Samsulovát, valamint egyesületi csapattársát, a harmadik helyen végző Benedek Annát.   Az U16 kategória győztese Érdi Mária lett, Hirschler Rebeka és Pandur Petra előtt. Összetettben szintén Érdi Mária állhatott a dobogó legfelső fokára, ahol Virág Flóra második és Hirschler Rebeka harmadik helyet szerezte meg.

A korosztályok és kategóriák legjobbjai a Kutassy László által készített egyedi tervezésű és látványos üveg serlegeket, plaketteket és érmeket vehették át kiemelkedő teljesítményük elismeréséül, e mellett a Laser Radial és 4.7 összetett kategóriák legjobbjai értékes ajándékokkal térhettek haza.

A vitorlázásnak nem éppen kedvező időjárás ellenére elmondható, hogy a regatta jó hangulatban, remek vízi és szárazföldi rendezéssel valósult meg, az MVM Sportegyesület ízletes, több fogásos vacsorával, nevezési ajándékokkal várta a regattára érkező versenyzőket, kísérőket, valamint a vízen ásványvíz és csoki osztással igyekezett enyhíteni a szélcsend és hőség következtében várakozással töltött órákat.

A flottabajnokság tehát jó kezdeményezésnek bizonyult az idei évben is és egyben a júliusban rendezendő 2013-as Laser 4.7, Laser Radiál női U21 és Laser Standard férfi U21 kategóriák világ – és Európa-bajnokságára is jó felkészülésként szolgálhatott mind a hazai, mind az ide látogató külföldi versenyzők részére.



A flottabajnokság megvalósításához a regatta névadó szponzora a Magyar Villamos Művek mellett a Generali a Biztonságért Alapítvány, a PricewaterhouseCoopers Kft, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az SAP Magyarország Kft., a Fornax Zrt., valamint az Aon Hungária Kft.  támogatása is jelentősen hozzájárult.

Az MVM Sportegyesület köszöni a flottabajnokság megvalósításában közreműködő versenyrendezők, versenybírók, szervezők közreműködését, a Magyar Laser Osztályszövetség együttműködését, valamint a versenyzők nagyszámú részvételét és sportszerű küzdelmét.

Bízunk benne, hogy a jövő évben is hasonlóan magas színvonalon, de remélhetőleg jobb szélviszonyok mellett kerülhet megrendezésre a Laser hajóosztály flottabajnoksága.


VÉGEREDMÉNY