avagy, egy tenyérnyi jóslat a magyar vitorlázás fényes jövőjéről ((-:


Nehéz újat, pláne jót kitalálni egy olyan piacon, ahol minden hétvégén több versenyből választ a publikum. De azért nem lehetet


len. Próbaként végy egy munkanapnak számító esős nyárvégi szombatot, hirdessél tihany-kerülőt, melyen alig csavarsz annyit, hogy fordított irányban halad, ne is verd nagydobra, aztán ha jól sül el, még akármi is lehet majd belőle.

„Mé nem tudták ide tenni a rajtot Füredhez?” kérdezték többen, de mondtam nekik, hogy így a nyugati medencéből is könnyebb szívvel elcsábulnak az Aszófői rajthoz, és különben is a füredi piacon hét óráig meg lehet reggelizni, simán átérünk. Átértünk. 41 induló, egyszerű pontos rendezés, kellemes szél, elálló eső, több kategóriában előnyszámos értékelés. A kb. hasonló hajókat más és más módokon is össze lehet rakni egy kupacba, és YS-akárhány alapon kompenzálni. Persze az előnyszámok ilyenek meg olyanok, de a tihanyi szél annyival ilyen-olyanabb, hogy itt tényleg semmi nem fogható a számokra, bárkinek lehet esélye olyan, meg tudása ilyen, ami máskor nem szokott lenni. Lett is.

Ez a verseny nem azoknak való, akik itt akarják sikertelen karrierjük vagy párkapcsolatuk okán érzett kissebségi komplexusukat világbajnokinak beállított sportsikerekkel orvosolni. Csak az jöjjön, aki tudja, aki bírja, aki…aki tudja, hogy azért csinálja mert JÓ !!!

Hé! Nem láttátok a „Kicsit!”. Megvan a „Damó?” Hozzátok már ide, jósolni akarok a tenyeréből…nem érdekel, hogy nem engedi…Na ne csináld már Kicsi!, Mutasd ide a tenyeredet! Így ni, jó lesz! Nem mintha értenék hozzá…de jóslatnak megteszi:

„Egy nagy versenyt látok, amire azért járnak a népek, mert JÓ. Az embereknek tetszik, hogy kicsit más kategóriák szerint is megmérik szerencséjüket, tudásukat. Jó a bográcsos koszt az eredményhirdetésnél, a fakanálnál…nem látom jól…megy el a vízió, a hajók is olyan furcsák voltak, tizenöt testű, meg ilyesmi…és az évszám? 2112. HÉ!!! Ez a századik TIHANYI KÖR!!!.”



VÉGEREDMÉNY

„Az indulók mindegyikéről készült egy egy letölthető fénykép, amit az alábbi linkről lehet letölteni:


http://dronevideo.hu/index.php/hu/



a Tihany -kör mappában! ”