A Laguna Yacht Club területén szeptember 13-15 között rendezte hagyományos ifjúsági ranglista versenyét a BS Fűzfő Vitorlás Klub.

Összesen 108 versenyző fiatallal 64 Optimist, 8 Cadet és 14 420-as egység adta le nevezését a versenyre.

Pénteken 9:30-kor Megnyitóval vette kezdetét a verseny, ahol a rendező, Mohos Gábor, és a Versenybíróság elnöke, Beliczay Péter köszöntötte és tájékoztatta a résztvevőket.

A pénteki napon 3 futamot sikerült megrendezni mindegyik hajóosztály számára. A szél 16-18 csomóig erősödött, néhányan iszapmintával az árbocukon értek a kikötőbe. Partra érkezéskor forró teával kínáltuk a fáradt versenyzőket, majd a már szokásosnak nevezhető Virsli-party következett.

18 órától az Optimist Osztályszövetség közgyűlésén vettek részt a versenyzők és az edzők, szülők.

Szombaton reggel halasztással kezdtük a napot, de már 12 óra előtt az első futamot rajtoltattuk. A következő 6,5 óra sok fejfájást okozott a rendező csapatnak, erősen forgolódó szélben, többszöri pályaáthelyezés után végül 2 futamot sikerült megrendezni. Partra érve néhány óvás adott munkát a Versenybíróságnak. Bolognai tésztát és üdítőt fogyasztottak a versenyzők és kísérőik, majd a várva-várt tombolasorsolás következett. Itt az összes versenyző nyert valamit, ki egy biciklis táskát, ki egy napszemüveget, ki egy kártyakészletet.

Vasárnap 10 órára terveztük az első rajtot, de szél hiányában ismét csak később indultunk vízre. Az első futamot érvényteleníteni kellett, mert a kezdetben kellemes szél elfogyott közben. Több, mint 1 óra várakozás után egészen Almádi vonaláig költözött a mezőny, ahol kellemes szél fújt a cső irányából. A pálya elkészült, majd elrajtolt a mezőny. Az egyre gyengülő szélben annak érdekében, hogy ne kelljen ezt a futamot is érvényteleníteni, a pályarövidítés mellett döntöttünk.

Partra érve így tehát 6 futam alapján 1 kiesővel értékeltük a versenyzőket.

Az eredményhirdetésen az 1-3. helyezetteket díjaztuk osztályonként, természetesen külön a korosztályokat és a lányokat is.

A különdíjaink is átadásra kerültek: a versenyzők részére felajánlott Festina órát Belo sorsolta ki a versenyzők között, Futó Vilmos (Spartacus) volt a szerencsés. A legfiatalabb résztvevőnek járó különdíjat Bányai Attila a VVSI versenyzője kapta, majd ő húzta ki Czégai László (Procelero SE) nevét, aki az edzők részére felajánlott Festina órát nyerte.

Egy támogatónk szeretné, ha egyre több lány versenyezne, ezért mind a 24 lány résztvevőnek ajándékkal kedveskedett.

A Caprine által felajánlott kerékpárt az Optimistesek között 1. helyezett Tóth Levente (BS Fűzfő Vitorlás Klub) nyerte. Ő, és Wolf Szabolcs utolsó éves versenyzőink, méltó eredménnyel búcsúztak a hajóosztálytól.

A verseny megrendezését a következő támogatók segítették, ezúton is köszönjük nekik:

Caprine, Festina,

Sportokboltja.hu

, Balatoni Bob, Jan Gerben Veenstra, Pek-Snack

A fotókat Margitics Imre klubtagunk készítette.

1-2. nap


https://picasaweb.google.com/116950456234892130890/CaprineKupa12Nap?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJzd557AteqOqgE&feat=directlink

3. nap


https://picasaweb.google.com/116950456234892130890/CaprineKupa3Nap?authuser=0&authkey=Gv1sRgCLnR76327pq_9AE&feat=directlink


Op eredmény


Cadet eredmény


420 eredmény

Köszönjük a részvételt, jövőre is visszavárunk mindenkit.


Mohos Gábor


BSFVK