Amsterdam, 2013. november 19-21.

Az amszterdami hajókiállítás nem a nagyközönségnek, hanem elsősorban a szakmának szól, ez a hajókiállítások legnagyobbika, kiállított hajók nélkül. A következő év újdonságait, termékeit ilyenkor mutatják be, a gyártók, a nagykereskedők és a beszállítók ilyenkor találkoznak partnereikkel. A kiállítók mindent megtesznek azért, hogy újabb üzleti kapcsolatokat szerezzenek. Kb. 13-14.000 látogatóra számítanak, aminek egyébként körülbelül csak a 4%-a kelet-európai.
photo.JPG
A rendezők a létező összes kiállítási segédanyagot a látogatók rendelkezésére bocsátják, de ennyi kiállítóval ez nem lehetetlen. A válságnak látszatra nyoma sincs, a csarnokok tele vannak nyüzsgő emberekkel, nincs egy üresen álló stand. Ennek ellenére szinte mindenhol elhangzik, hogy tudják, mennyire árérzékenyek a vevők. Kínálat van bőven, csak legyen, aki forgalmazza vagy beépíti, és legyen, aki megveszi.
photo1311.JPG
A három nap erőltetett menetnek számít, például Düsseldorfhoz képest mindenképp. Több, mint 1300 (igen, ezerháromszáz) kiállító, ezen belül 15 nemzeti pavilon, mindez hatalmas egymásba nyitott csarnokokban. Nincs aránytalanság, nincsenek gigastandok, a legnagyobbak is csupán kettőt nyitnak össze egymás mellett. A távolkeleti gyártók csak egy kis szegmensét képviselik a jelenlévőknek, nincs bántó nyomulás a piacon. Mi magunk szigorú listával készültünk, mert az idő rettenetesen rövid, és sok az egyeztetni való, így is leakadtunk néhány be nem tervezett kiállítónál, hiszen aki a hajósoknak, hajósokért dolgozik, többnyire maga is hajós. Este konferenciák és koktélpartik, és nincs időd elfáradni, annyira inspiratív a közeg.
photo21.JPG
Magyarként azt hinnéd, hogy elveszel a nemzetközi tömegben, de az egymásból nyíló gigacsarnokokban valamilyen rejtélyes erő mégis egymás felé tereli a honfitársakat, így aztán összefutottunk a hazai hajósboltosok élvonalával, és egy-két itthoni gyártóval is. Kiállított a Pauger műhely, ők egy eldugott sarokban új résztvevőként voltak jelen, de valahányszor arra jártunk, mindig volt érdeklődő a standjuknál.

A METS a DAME awards keretében évről évre díjazza az innovációkat.

http://www.metstrade.com/mets/innovation-awards/Pages/DAME-winners-2013.aspx

A számos praktíkus vagy épp valóban innovatív termék között idén talán az egyik legérdekesebb a tengeribetegséget megelőző szemüveg volt. A Balatonra az viszont nem kell.