Bevallom, hogy idén csak rövid impresszió jutott a legnagyobb hazai seregszemléből.

Ennek ellenére a véleményem pozitív a rendezvény minőségét illetőleg. Az

elmúlt év rendezvényén

felfelé induló trend tovább javult. Idén az első és legfontosabb benyomásom az volt, hogy kevesebb volt a „töltelék” rész. Vagyis a látvány miatt kihelyezett kiállítási darab. És több a célzott tartalommal megjelenő kiállító.

A másik ilyen pont volt, hogy a kiállítók, vendégek között olyanok is megjelentek, akik már réges-régen leszoktak a  kiállítás látogatásáról.

Tekintve, hogy csütörtöki napon látogattam ki a kiállításra, ezért a látogatók számáról nem tudok véleményt alkotni, de lássuk a hivatalos mondanivalót:


A FeHoVá-val együtt rendezett Budapest Boat Show a maga 9500 négyzetméterével immár hagyományosan Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője. A 24. alkalommal megrendezett kiállításon idén több mint 65 kiállító mutatkozott be, több mint 80 hajóval.


Az idei Budapest Boat Show középpontjába a tengeri hajózás került, azon belül is a Volvo Ocean Race, a jelenleg is zajló földkerülő vitorlásverseny kapott kiemelt figyelmet. A Volvo Ocean Race programsziget érdekességei rengeteg látogatót vonzottak, csakúgy, mint a Grind Verseny, amelyen a 12 másodperces Göteborgban felállított rekordot Berecz Zsombor magyar olimpiai kvótát szerző vitorlázó a kiállításon 9 másodpercre javította.


A Budapest Boat Show-n jelentette be a Magyar Vitorlás Szövetség, a 47. Kékszalag Vitorlásverseny névadó szponzorát, mely 2015-ben az Árkád Budapest lett. A színpadi programok közül kiemelkedő érdeklődésre tartott számot Weöres Szabolcs, America’s Cup rigger előadása a rigger feladatairól és különböző rigger technikák bemutatásáról, valamint sokan érdeklődtek a TBS Nagydíjról, és a balatoni szólóvitorlázásról tartott előadás iránt is.

A lényeget tekintve pedig ismét gyanús, hogy jön a tavasz!


10912396_10203893320913298_708282951_o.jpg

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!