Volt egyszer egy Dér Kupa… Idén ez volt a 11. Nekem az első, amin indultam is.

Belátom, nagy botorság azt kérni a széltől, hogy mindig minket segítsen a verseny során – úgy, hogy mi futhassunk be legelöl. Botorság, mert amikor már kezded elhinni, hogy ebből lesz valami, akkor a támogatása is elmarad rövid időn belül. Ez történt az idei Dér Kupán velünk.

 

Hogy miként lehet egy Sudár Regattával egy Yardstick verseny élmezőnyébe kerülni, azt már tudom. Azt, hogy hogyan lehet jól menni, azt viszont nem, mert a kettő nem feltétlenül következik egymásból. Illetve akár következhetne is. Íme, a hozzávaló történet.

 

 

Röviden, egy Sudár Regattával arra vetemedtünk, hogy jobban mentünk, mint indokolt lett volna, de ennek az volt a következménye, hogy a döntő frissülés pont az ellenkező oldalon talált minket, mint ahogy azt vártuk. És a befutónál már csak x+n lett a helyezésünkhöz írva.

 

A túraversenyeket kevésbé kedvelem, mert a tudás és a szerencse faktor viszonya sokkal inkább a szerencse oldalára tolódik, mint a pályaversenyeken. Az idei Dér Kupánál a szerencse faktor odáig nőtt, hogy a pálya ¾ részén már-már vezettünk… Persze kellett ehhez összevissza fújó, leálló szél, jó időben, jó helyen lévő hajó, és csak utána a tudás, hogy mindezt a szerencsét úgy tudd meglovagolni, hogy az kellőképpen előre is vigyen. Nohát, az utóbbival nem volt baj, talán csak az, hogy az ember vérszemet kap, és már nyerni akar azok között is, akiket normál esetben nem is látna, annyira lemaradna tőlük. Ez kissé könnyelművé és felelőtlenné teszi, úgy, hogy rögtön esélyt is ad szerencsének, hogy elpártoljon tőle. Velünk is így volt, mert inkább a külön utakat választottuk ahelyett, hogy a valódi ellenfeleinkre figyeljünk. Hiába, no! A vérszem az vérszem.

 

Honnan is vettük a bátorságot magunknak, hogy azt gondoljuk, meg fogjuk tudni verni a Nautic 370-eseket vagy a Narvált, hogy csak a leggyorsabbakat említsem?

 

Eltelt három nap, és talán kezdem végre reálisan látni. Közvetlenül a történtek után azt gondoltam magamban, hogy nem volt a versenynek olyan pontja, ahol lehetőségünk lett volna a felépített helyezésünket megtartani, és nem is tévedtem sokat, ha az abszolút győzelemről beszélünk. DE és nagy de, mert itt van a vérszem probléma, nem az abszolút versenyt kellett volna megnyerni, hanem az osztályunkat. Itt viszont sikerült a szerencsének ajtót mutatnunk, az pedig természetesen haladéktalanul távozott is rajta. Persze ha tétverseny lett volna, valószínűleg nem tárjuk olyan szélesre az ajtót.