Ennyivel elveszíteni még egy Kékszalagot is kiábrándító. Pláne egy Atlanti átkelő regattát!

 

 

Tegnap, mikor lefeküdtem, meg voltam győződve róla, hogy ezt versenyt Gabart már behúzza. Bár tudtam, hogy az egyik kormánya és svertje már az enyészeté lett, olyan előny birtokában volt, hogy már már a zsebében érezhette a Route du Rhum – Destination Guadeloupe verseny győzelmét.

 

 

De ahogy a mondás tartja,  szegény embert még az ág is húzza. Gabart végig vezetett. Joyon 24 mérfölddel a cél előtt érte őt utol. Annyira gyenge szelük volt, hogy a két tri szinte irányíthatatlan volt. És itt jött ki Joyon előnye, mivel  hajója jóval könnyebben kezelhető ilyen szélben az egyszerűsége miatt. Végül 8 perccel Joyon nyert. Életében először. Eddig nyolc versenyen indult, de nem tudott még nyerni. Ráadásul  7 nap 14 óra 21 perces rekordidővel tette. Ezzel Loick Peyron 2014-es rekordját adta át a  múltnak.

 

 

4,367 mérföldet tett meg  23.95 átlagsebességgel. A dolog érdekessége még annyi, hogy Joyon a csapat földkerülés rekordtartója, míg Gabart a szóló földkerüléséé. Joyon 62, Gabart 35 éves.