Határozottan állíthatom, hogy az utóbbi idők legjobb versenyszervezési ötlete. Formabontó, egyszerű, éjszakai.
Kis hazánkban egészen tavalyig összesen két, csapatban űzhető éjszakai verseny létezett. (Az egykezes és a négykezes versenyeket nem említve) A Kékszalag – minden versenyek versenye, valamint a Csillagtúra, ami önmagában egy formabontó verseny..
Mondom, egészen tavalyig. Tavaly azután a Spari kitalálta az Ezüst Szalagot. A pálya nem bonyolult. Földvár-Györök oda-vissza, de mindezt éjszaka. Rajt este hatkor. Limitidő másnap kora délután. Mégsem egy akkora táv mint a Kékszalag. Kicsit több mint a fele. Légvonalban 81 km.
A dolog úgy kezdődik, hogy a versenyszervezők egy pazar, mégis könnyű svédasztalos vacsorával vendégelik meg a versenyzőket a rajt előtt. Végre nem az a hagyományos egytálétel, amihez átaljában szokva vagyunk! Mondjuk a Spari minden versenyén kitesz magáért ebből a szempontból.
No, hatkor elrajtoltunk. A tavalyi évvel ellentétben nem dübörgőben, hanem egy épphogy csak fuvallatban. És a kilátások sem voltak túl bíztatóak. A naplementében olaj vízen Szemes előtt már fel is merült bennem, hogy mi a Magasságos Mákosbuktát keresek én itt. Szerintem a mólófejen horgászók is ezt gondolták. Becsületükre legyen mondva, ennek nem adtak hangot sem irodalmi nyelven, sem máshogy.
De ezután a parti szél szép lassan elkezdett szivárogni. Először csak időnként belefújt egyet-egyet a tükörsima felületen veszteglő hajókba, majd egyre markánsabban nekiállt továbbrugdosni a népet.
Már csak arra kellett figyelni, hogy nehogy elfogyjon alattunk a víz. Mélységmérőnk nem lévén a horgászoktól érdeklődtünk, hogy mennyi az annyi. A 3,2 megnyugtató válasz volt.
És így surrantunk a déli part mentén egészen Boglárig, ahol egy kissé elállt a parti szél és kialakult egy keleti.
Nosza, spinnaker fel, halzolás, csobogás, halzolás, szemgúvasztás, itt is egy, ott is egy, erre csobog az Oberon, amarra meg a Mix. És ez így zajlott a Szigligeti-öbölig, ahol kezdett az ígért északias szélerősödés kialakulni.
Bója kerül hajnali háromnegyed négykor. Huh, de jó, innen már csak haza kell menni! Persze a Szigligeti-öböl ismét rámutatott arra a tényre, hogy ha valahol fúj, akkor ott biztosan. Szerencsére nem volt vészes, némi laffogtatás árán ugyan, de átsurrantunk rajta. Ezután még egy ideig megmaradt az északi, de erőre kapott a keleti és hosszas kreuzolgatás árán sikerült abszolválni az Ezüst Szalagot.
Nem volt rossz, és ahogy telnek-múlnak a napok egyre szebb. Nem rossz dolog, ha az embert kirakják a komfortzónájából egy picikét.
Egy dolgot viszont észrevételeznék.
Az éjszakai pozíciófények helyes használatát még mindig az ismeretlenség sűrű homálya fedi sok hajónál. Persze abban is van valami, hogy ha nem tudom mi a helyes fény, akkor ha valaki szembejön olyan fényekkel, mintha egyszerre horgonyozna, motorozna és még megy is, akkor az nem fog összezavarni, mert nem ismerem fel. No de, na. Azért mégis.
A versenyre visszatérve, remek ötlet, pazar kivitelezés – az éjszakai Balaton pedig önmagáért beszél. Na és persze nem olyan hosszú mint a Kékszalag.
