Véget ért az ISAF Világkupa versenye Mallorcán.

Az ISAF által szervezett Világkupa sorozat Mallorca-i állomásának versenyei fejeződtek be a hétvégén. Magyar szempontból két osztályban is elég bíztatóak a kilátások.

Elsősorban Érdi Márit emelném ki, aki élete első Világkupa versenyén remekül helyt állt és arany csoportban végzett. Ráadásképpen nyert egy futamot iis, ami talán még nem is sikerült magyarnak hasonló szinvonalú versenyen. Összességében a 36. helyen végzett a 96 indulót számláló Laser Radial mezőnyben. Eredménye mindenképpen bíztató az ifjúsági olimpia utáni santenderi kvalifikációs versenyre.

Mári lelkesen válaszolt a futamgyőzelmét és a szereplését taglaló kérdésekre:


Természetesen nagyon örülök neki!! Szerencsém is volt a széllel hogy a selejtező futamokon nem fűjt olyan erősen. A futamgyözelmemnek is nagyon örültem. Nem vezettem azon a futamon az elejétől a végéig, de probáltam nem kockáztatni a legjobbat adni es bejött:)

Megkérdeztük Eszes Tamást is, Mári edzőjét:


Mári szenzációsan versenyzett a pálmai világkupa versenyen! Úgy gondolom, hogy a váltás Laser 4.7-es hajóról Radialra nagyon jól sikerült. A Princess Sofia verseny volt a téli felkészülésünk utolsó állomása, ahol gyakorlatilag Márit bedobtuk a mély vízbe azaz 16 évesen a felnőtt mezőnnyel kellett megmérkőznie. Sokszoros világbajnokok és olimpiai győztesek között is sikerült a magyar hajót az egyik futamban elsőként a célba vinnie. Azt hiszem hogy ennél nagyobb siker és öröm nem kell egy fiatal versenyzőnek! Számomra is bíztató és megnyugtató látni, hogy Érdi Mári felkészülése a legjobb úton halad. Célunk a 2020-as Olimpia, úgyhogy még bőven van időnk arra, hogy a felnőtt olimpiai mezőny éllovasa lehessen. Most visszatérünk az ifjúsági versenyzésre, és megpróbálunk a lehető leghatékonyabban készülni a nanjingi ifjúsági Olimpiára.


erdimarieszes.jpg

Berecz Zsomborról most már elmondhatjuk, hogy a világ finnes élmezőnyének biztos tagja. Most 13. helyen végzett a 92 induló finnes közül. Motivációja elképesztő. Az utóbbi időben ahányszor csak a témáról nyilatkozni hallottam, csak úgy szikrázott az akarás a mondataiban. Ha valakinek akkor neki ott a helye az Olimpián a legjobbak között.

Zsombit is kérdeztük a verseny után, hogy hogyan látja a fejlődését és a versenyen való szereplését:


Amiben látványosan fejlődtem az elmúlt időben az a hátszél és a pumpálás! 15 csomóig a sebességem krajcban még jobb lett! Onnantól sajnos még mindig küzdök a kilókkal 90 és 93 között mozgok folyamatosan! De nem vagyok benne biztos hogy változtatni kéne, hisz ez az én erősségem, amin ha még tuningolunk akkor én lehetek a legjobb! A technikába meg jobban bele látok és már kezd halvány fogalmam lenni a hajó-árboc-vitorla kombinációról! Én ezt a versenyt sikernek könyvelem el hiszen amin már régóta próbálok javítani az a egyenletes és kockázat mentes vitorlázással egy a tudásomhoz méltó átlagot hozni abban a szélben amiben versenyképes vagyok és ez most sikerült a kvalifikáció alatt!


zsombi.jpg

Tomai Balázs Laser osztályban volt érdekelt, ő a 69. helyen végzett 144 indulóból. Gádorfalvi Áron 43. lett a 72 férfi szörfös között. Nikl András 64. Cholnoy Sára a 47. az 56 női szörfös között.

Röviden ezek voltak a magyarok szereplései az idei Zsófia hercegnő Kupán Mallorcán.


Fotó: Tóth Bogee, Martinez Studio