Új szempontok alapján lesznek besorolva a hajóosztályok 2018-tól – derül ki a most elkészült Versenyrendelkezések ből, amely a szövetség versenyrendszerének alapvető szabályait sorolja fel. A Hunsail.hu összefoglalta a legfontosabb változásokat.

 

Az utóbbi négy évben a szakbizottságok és a titkárság közös munkájának köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) versenyrendszere, a vonatkozó szabályokat pedig az úgynevezett Versenyrendelkezés című anyag tartalmazza. Minden évben 2-3 hónapos szakmai egyeztetés előzi meg a végleges verzió összeállítását, az idén pedig a korábbinál nagyobb szerepet kaptak a Nagyhajós bizottság képviseletével az osztálykapitányok. A megbeszélések eredményeként most elkészült a Versenyrendelkezések végleges változata, amely több fontos változást tartalmaz az előző évekhez képest. Most kiderül, mik a legfontosabb módosítások.

 

  • Definiálva lett az osztályok nyilvántartásba vétele, valamint új csoportosítás vonatkozik a hajóosztályokra. A kis- és nagyhajós osztályokat megkülönböztető eddigi “Versenyosztályok I. és II.” bontás helyett új alapokra került a kategorizálás. Az egyik főcsoportba a World Sailing (WS) osztályok, a másikba az MVSZ osztályok tartoznak.
  • A World Sailing által is nyilvántartott osztályok külön egységet képeznek, esetükben az aktivitás során a nemzetközi versenyeken való részvételt is figyelembe kell venni. A WS osztályok csoportján belül pedig külön blokkot alkotnak a Támogatott ifjúsági és Olimpiai hajóosztályok.
  • Az MVSZ osztályokba tartozik minden olyan hajóosztály, amely nem rendelkezik World Sailing osztálystátusszal.
  • Az aktivitás elbírálásakor – a Nagyhajós bizottság javaslatára – 2018-tól résztvevőnek kell tekinteni azt a hajót, amely az előírt határidőig a versenyre benevezett és a kiírt futamok közül minimum egy futamon elrajtolt. A Magyar Vitorlás Szövetség azt reméli, hogy ez változtatás kedvez azon hajóosztályoknak, amelyeknél az utóbbi években többször előfordult, hogy aktivitásuk a kedvezőtlen időjárási körülmények – azaz a be nem fejezett futamok – miatt került veszélybe.
  • Az egyesületi ranglista számításának módja is módosult: a jövőben két listán, a hajóosztályok csoportosításához igazodva lesznek rangsorolva a tagegyesületek, a versenyzőik elért eredményei szerint.
  • A Versenyrendelkezések megfogalmazása során a mindig kivételt jelentő, Kékszalagra nem vonatkozó szabályok miatt az a döntés született, hogy a 2018-as jubileumi évtől a Kékszalagot szabadidős versenyként rendezi meg a Magyar Vitorlás Szövetség. Ez azt is jelenti, hogy a verseny a ranglistaversenyekre vonatkozó szabályozások alól mentesül, így annak nem választható. Ugyanakkor ez a megoldás nem okoz hátrányt az aktivitási pályázatok elbírálásánál. Az új előírások szerint ugyanis az újonnan belépő osztályoknak négy – a versenynaptárban szereplő versenyen kell részt venniük és a Kékszalagon mutatott jelenlétet is beszámolhatják. Az aktivitásukat megújító osztályoknak három, a versenyrendszerben szereplő – a Versenyrendelkezések szabályozásait betartó – versenyen való részvétellel pályázhatnak.

Az aktuális, 2018. évi Versenyrendelkezés című dokumentum itt érhető el .

Közeledik a szezon – mire figyeljünk