Előző részeinkben a BE LIGHT! magyar skiff csapat ausztráliai kalandjait követhettük nyomon. Most megnézzük, hogy hogyan is épül fel az ausztráloknál ez a hajóosztály, mely szárnyak nélkül is repül.

 

A 18 lábas skiff versenyzés születését 1892. január 26-ához köti a fáma. Ekkor rendezték az első versenyt a Sydney-i Öbölben. A flotta atyja Mark Foy (1865-1950) volt. Helyi üzletemberként szomorúan látta, hogy a vitorlázás mennyire nem közönségbarát sport. Egyrészt a hosszú pályákon a közönség szeme elől eltűntek a hajók és követhetetlenné vált az esemény, plusz a bonyolult handicap rendszer miatt csak később derült ki a győztes személye. Néhány barátjával egyeztetve egy olyan tervet alakítottak ki, amelynek három sarokpontja volt:

  1. A versenyeknek izgalmasabbnak és gyorsabbnak kell lenniük.
  2. A hajóknak színesnek és könnyebben azonosíthatónak kell lennie, mint a vitorlaszám.
  3. A verseny győztesének azonnal ki kell derülnie.

Az elő problémát a 18 lábas hajóval orvosolták. Ezek nagyon könnyű testek voltak 14 főnyi személyzettel, szemben a korábbi 25 fős hajókkal. Hatalmas vitorlafelületeik voltak és elképesztő sebességet tudtak produkálni.

 

A könnyű azonosítás végett a hajók színes emblémáját varrták a vitorlára. Ez a szokás ma is él, bár szinte kizárólag vállalati szponzorok logójaként.

 

Amikor Foy 1892-ben be akart ezekkel a hajókkal nevezni a versenyre, elutasították, mondván, hogy méltóságon aluliak a színes címerek a déli félteke regattáihoz. Foy bepöccent és kihirdette a saját versenyét. “Fizetni fogunk és megmutatjuk mit is akarunk”  A Sydney Flying Squadronnak volt egy kis pénze, Foynak pedig ideje és tehetsége. Elhatározta hát, hogy mindenki élvezni fogja a skiff vitorlázást, pénztől és társadalmi rangtól függetlenül. Szervezte, hirdette az eseményt, parádét rendezett és finanszírozta a pénzdíjat. 

 

Foy nagy publicitása a regatta napján jól fizetett. Precedens nélküli érdeklődő tömeg látogatott el a regatta megtekintésére, bár a legtöbb nézőnek halvány fogalma sem volt a vitorlázásról.

A három mérföldes háromszög alakú pályán először a lassabb hajókat indították. Olyan jól sikerült, hogy a látványos bőszeles befutónál tucatnyi hajó versenyzett az elsőbbségért. A nyilvánosság meghozta a várva várt sikert, a színes emblémák is nagy sikert arattak, bebizonyítva, hogy a Sydney leghíresebb sportja a 18 lábas vitorlázás.

A nézők számára ezek a hajók nem különböztek sokban a nagyobb hajóktól, de kevésbé költséges volt a fenntartásuk és karbantartásuk.

 

 

“A Liga az azért Liga, mert az 1900-as évek elején az Ausztrál Football Liga meg a Vitorlás Liga az egy volt. Nyáron nincs foci, akkor vitorláztak, akkor ezekkel a fa hajókkal mentek, amikhez 10 vagy 11 ember kellett. Azóta a futballisták már nincsenek a sportban, de megmaradt a 18 lábas Liga.”-mesélt a kezdetekről Tyutyu.

 

 

James Joseph Giltinan (1866-1950) meglehetősen érdekes ember volt. Az ausztrál sport kiemelkedő alakja és nem a sportsikerei miatt, hanem inkább lázadó újító szelleme miatt. 1907-ben alapító atyja volt az Ausztrál Football Ligának és egy évvel később az első ausztrál  football csapat angliai turnéjának vezetője. 

 

1935-ben megépítették az Aberdare nevezetű hajót, amellyel sorozatban nyerték a 18 lábas hajóknak kiírt versenyeket, de az újításai miatt az akkori 18 lábas hajókat és versenyeiket szervező klub, a Sydney Flying Squadron ki akarta zárni a versenyzésre gyakorolt hatásira hivatkozva. JJ Giltinan erre kilépett a klub keretei közül és létrehozta a 18 lábas Ligát, a fejlődésnek szabad teret adva. 1938-ban pedig megalapította a JJ Giltinan Trophy-t, az új osztály világbajnokságát.

 

Ma három 18 lábas osztálynak rendeznek versenyeket. Az egyik a historikusnak számító 18 lábas, ami jó pár embert igényel, de még fahajók. A másik két osztály nagyon hasonló. Mindkettőre 3-3 főre van szükség trapézon. Egyik közülük az ismert 18 lábas Liga hajója, amiről a JJ Giltinan Trophy is szól.

 

Az általunk tárgyalt osztály nem One Design, de a test az fix, továbbá a rudazat hossza és a bugspriet hossza is adott. A vitorlafelület viszont bármekkora lehet, mert a boom hossza és a forstag bekötés szabadon választott. „Elvileg a világon összesen két sablon van, az egyik Ausztráliában, a másik Európában. De most már nagyon úgy tűnik, hogy van egy sablon Új-Zélandon is, mert a győztes Új-zélandi csapat egy brand new hajóval jelent meg, ami sem itt, sem ott nem épült, tehát valószínűleg Új-Zélandon gyártották a sablont rá, de ez csak feltételezés.”  – említette meg Tyutyu. 

 

A hajó:

 

Legénység 3 (mindhárom trapézon)

 

Hajótest
Súly 155 kg
LOA 8.9 m
LWL 5.49 m
Szélesség 2.0 m

 

Vitorlák
Orrvitorla 9.28 nm
Spinnaker bármekkora, tipikusan 61–73 nm
Széllel szemben használatos vitorlafelület bármekkora, tipikusan 26–32 nm

 

Az évek során számtalan fejlesztés készült és halt el, melyek mind azt szolgálták, hogy a hajók egyre gyorsabbak legyenek. „A nyolcvanas években például négy rig volt és hidraulikus streck, és annyira elnehezedett a hajó, hogy nem bírták a testek – így végül annyira drága lett, hogy akkor mondák, hogy állj, vissza, 2 rig és nincs hidraulika.” – hozta fel példaként Tyutyu.

 

„A hajókat kézben visszük ki a vízre és vissza a partra, és ez a nap végén nagyon durva. Sydneyben külön érdekesség volt, hogy volt 2 sólya és 26 hajó és sorsolt helyek voltak a parton. Nekünk egész jó helyet sorsoltak, de aki a legvégén volt, annak elég hosszú sétákat kellett tolni a hajóval a vállon a sólyáig meg vissza. A sólya nem volt széles, viszont jó meredek volt – ha rossz irányból fújt a szél, akkor elég érdekes kihívás volt bevinni meg kihozni a hajót. A hajó 160 kiló mindennel együtt. A vitorlafelület nagyon nagy, szóval elég, ha picit oldalra megnyom egy pöff…” – idézte fel Tyutyu.

 

A a Sydney-i Öböl egyik legdrágább körzetében található a Liga tulajdonában lévő 18 Footers Sailing Club, egy zártkörű, kizárólag klubtagok számára fenntartott luxusétteremmel, melynek bevétele a Liga működését segíti. Ezen kívül a nézőhajók bevétele és különböző a versenyre történő fogadások bevétele is a Ligáé. Minden ausztrál hajó a Liga tulajdona, ezeket éves szerződéssel adják oda a csapatoknak – szponzorral, mindennel -, az az egyetlen  feltétel, hogy minden versenyen el kell indulniuk. Így ezeknek a hajóknak tulajdonképpen nincs gazdájuk. Az öregebb hajók egyre gyengébb csapatokhoz kerülnek, azok meg amortizálják őket még jobban, amíg romhalmazzá nem válnak.

 

 

 

Külön érdekesség, hogy a világ első nomex carbon hajója egy 18 lábas skiff volt, amelynek a technológiáját a NASA adta el a legendás vitorlázónak, Iain Murray-nek.  “A hatvanas-hetvenes években úgy nyomták a skiffesek, hogy a csapat kapott egy unlimited csekkönyvet a szponzortól. Iain Murray tele lóvéval odament a NASA-hoz, megvette a technológiát és épített egy nomex carbon hajót. Az első carbon hajó egy skiff volt, és abban az időben, a hetvenes években az volt a létező legnagyobb carbonból épült szerkezet. “- mesélte a történetet Tyutyu.

 

folyt.köv.