Tavaly ősszel már beszámoltunk Fekete László Hungarian Wing-jének első „szárnypróbálgatásáról” a budaörsi repülőtéren.

Örömhír, hogy végre a nagyközönség elé tárul az első magyar fejlesztésű merevszárny, amely az Amerika Kupákon már szinte széria felszerelésnek számít.

Az első hajós környezetben történő felállítás helyszíne a február 14-17. között megrendezésre kerülő Budapest Boat Show. A 19 méter magas wingnek a hajókiállításnak otthont adó Hungexpo G pavilonjába kell beférnie, ami nem kis bravúrt jelent majd a fejlesztő és a szervezők részéről. Valószínűleg csak egy kissé megdöntve sikerül majd a három részből álló, közel 300 kilós „vitorla-helyettest” felépíteni. A hajókiállítás programszervezője és Fekete László a helyszíni bejáráskor legalábbis erre a végeredményre jutottak, aztán február közepén majd meglátjuk.

Az idei Budapest Boat Show középpontjában az innováció és a klasszikus értékek állnak. A legújabb fejlesztéseket bemutató standnak azonban nem a Wing lesz az egyetlen főszereplője. Itt láthatja először szárazföldön, testközelből a közönség a Fifty-Fifty kétárbocos katamaránt, ami most már kétségtelenül beírta magát a Kékszalag és a Balaton legendáriumába az 1955 óta tartó rekord megdöntésével aratott győzelemmel.

Három év után elkészült Szabó Levente korszakalkotó spirál hajtóműve, amit így végre a látogatók is megtekinthetnek. A karbonszálas technika legújabb vívmányai közül az érdeklődők szemügyre vehetnek egy Carbon Moly-t, amely kis súlyának, valamint a svertre és a kormányra épített szárnyaknak köszönhetően akár 20 csomó feletti sebességet is képes elérni. A Nacra Carbon F20 íves svertje miatt érdemel figyelmet. Kicsit kakukktojás, ha azonban vízi sportról beszélünk, mindenképpen a Budapest Boat Show-n van a helye a jégvitorlásoknak, ebből is egy magyar építésű, karbonszálas lesz látható.

Említettük a klasszikus értékeket is, de erről a legközelebbi alkalommal írunk részletesebben. Addig is ajánljuk mindenki figyelmébe a Budapest Boat Show nemrégiben indult Facebook oldalát, ahol folyamatosan nyomon követhetők a kiállítás legfrissebb hírei, aktualitásai:

www.facebook.com/budapestboatshow

. Aki pedig máris a zsebében szeretné tudni az idei, igencsak ígéretesnek tűnő show-ra szóló belépőjegyét, az látogasson el a rendezvény weboldalára, ahol kedvezményesen, online beszerezheti azt:

www.boatshow.hu

.

Tavaly novemberi cikkünk a Hungarian Wingről:

(

http://www.sailing.hu/egyebek/technika/hungarian-wing/488112

).